- Budapest mellett külföldön is aktívak. Hogy állnak a főbb projektjeik?

- 2019-ben a magyar és lengyel irodafejlesztéseinkre fókuszáltunk, Budapesten a tervek szerint haladt és kibújt a földből a Millennium Gardens irodaház, Katowicében leraktuk az alapkövét a Silesia for Business első épületének. Szintén az eredmények közé soroljuk az anyavállalatunk, a Revetas Capital-lal való összehangolódást, a folyamatok egyeztetését. 2020-ra a legfontosabb feladatunk, hogy a budapesti és lengyelországi irodaházaink építésének ütemezése minél kevésbé szenvedje meg a járványhelyzetet, emellett véglegesíteni kívánjuk új projektjeinket a régióban.

- Mit gondol, meddig tart a vírus miatti átmeneti állapot az ingatlanpiacon?

- A jelenlegi trendek változatosak, a bérlői oldalon továbbra is vannak új szerződések vagy előszerződések, illetve hosszabbítások, akár rövid időtartamra, de sok cégnél a keresési folyamatokat lelassították. Mint más piacokon és iparágakban, itt is jellemző a kivárás és az óvatosság, így a koronavírus okozta valódi trendeket hamarosan, az év második felében látjuk majd. Az említett, folyamatban lévő szerződések mögött a legtöbbször a járvány előtti előrehaladott egyeztetések álltak, a jelenleg futó tárgyalásokat hamarosan zárják, de arra is akad példa, hogy rövidesen átadásra kerülő épületekre vonatkozóan példátlanul gyorsan kötöttek előszerződéseket. A bérlők egy másik része kivár a költözéssel és inkább rövid időre, akár másfél évre hosszabbít a főbérlőjével. Ez a keresési folyamat újrakezdésének szándékát is jelezheti, a járvány utáni időszak esetlegesen megváltozott igényeivel, mint például kevesebb dolgozó, rugalmasabb munkaórák stb.

- És mi a helyzet a fejlesztői oldallal? Ők hogyan reagáltak/reagálnak?

- A fejlesztők vagy bérbeadók szempontjából szintén több trendet is megfigyelhetünk. Általánosságban elmondható, hogy az idén átadandó épületekre, ahol az építés a végső szakaszban jár, tarthatóak lesznek a határidők, míg a később befejezendő projektek esetében a járvány gyűrűződő hatásaival kell számolni a következő pár negyedévben. Ugyanakkor egyelőre egyik nagy fejlesztéssel kapcsolatban sem jelentettek be késést. Rövidtávon nem várható jelentős csökkenés a bérleti díjakban, viszont egyéb kedvezményekre minden bizonnyal lesz példa. A bérleti időtartamok tekintetében sincs egyelőre változás, a tulajdonosok továbbra is legalább 5 éves szerződéseket preferálnak.

- Miként változtak/változnak a bérlői elvárások, különös tekintettel a lassan, de biztosan növekvő bérleti díjakra?

- A bérlők elvárásai a munkavállalói well-being, a fenntarthatóság és a környezettudatosság jegyében egyértelműen magasabbak, mint korábban. Ez teljes összhangban van az ingatlanfejlesztés területén is megfigyelhető folyamatos technológiai fejlődéssel, mind a mérnöki, mind pedig a kivitelezési technológiák és gépészet területén. A magasabb költségvetéssel rendelkező bérlőknek magasabb igényeik is vannak az említett tényezők vonatkozásában, azonban a kínálat a modern épületekből főként a központi lokációkban mindig is korlátozott volt. A bérbeadási kondíciók az elmúlt időszakban főleg a bérbeadóknak kedveztek, ugyanis az IT és ICT szektorok folyamatos növekedése, valamint a vállalatok általános bővülése nyomán létrejött, folyamatosan növekvő kereslet egyre több új, magas minőségű irodaházat igényelt világszerte. Mindeközben a rosszabb minőségű irodaházak bérleti díja is megnövekedett a központi lokációk esetén, ez a megnövekedett ár azonban nem feltétlenül járt együtt a minőség javulásával. Az információáramlásnak köszönhetően mára már a bérlők nagyobb eséllyel várják el egy épülettől, hogy okos funkciókkal rendelkezzen, mint például az automatizált parkolás, az intelligens épület-menedzsment rendszerek, illetve különböző, csak okostelefont igénylő hozzáférések, épület-specifikus, hasznos információkat nyújtó applikációk. Emellett pedig egyre fontosabb és gyakoribb szerepet kap a bérlőknek nyújtott szolgáltatások széles köre, ami a közösségi eseményektől és az ad-hoc helyi piacoktól kezdve a rekreációs programokon át, mint például a masszázs és relaxációs szolgáltatások, egészen az étel rendelésig terjedhet.

- Feltételezem, a most épülő Millennium Gardens mindezt tudja. Ha beszállnék Ön mellé a liftbe a földszinten, hogyan foglalná össze a legfontosabb tudnivalókat, amíg felérünk a tetőszintre?

- A Millennium Gardens irodaház a dél-pesti irodafolyosó legújabb ékköve, egyben a TriGranit által alapított Millennium City Center méltó befejező projektje a Müpa és a Nemzeti Színház szomszédságában. Az épületen dunai panorámát biztosító tetőteraszok at is kialakítottunk, így a földszinti kert, a közeli kulturális lehetőségek és a szomszédos zöld terület illetve sétány mellett ezzel is további lehetőséget biztosítunk a munkavállalói elégedettség fenntartására. A két épületszárny összesen 37.000 négyzetméter bérbeadható területtel és közel 500 parkolóval rendelkezik.valamint az okos megoldások között megtalálhatók a QR kódos beléptető rendszer, rugalmasan foglalható parkolóhelyek, közösségi épület applikáció, és egyéb Bérlői kényelmet előtérbe helyező megoldások is.

- Melyik városrészben látnak jelentősebb fejlesztői potenciált? Az elmúlt hetek egyik leggyakrabban emlegetett kifejezése a „rozsdazóna”.

- A kiskereskedelmi és az irodafejlesztések tekintetében a vállalat mindig is főként a barnamezős projektekre fókuszált. A TriGranit által fejlesztett Millennium Városközpont egy 23 éves múltra visszatekintő rehabilitációs projekt, amelyet a vállalat szintén egy barnamezős beruházás részeként hozott létre, és ami mára Budapest egyik kiemelkedő irodai alpiaca. Jelenleg városszerte, számos budapesti lokációt figyelembe véve vizsgáljuk a további fejlesztési lehetőségeket főként irodaprojektek és hotel projektek vonatkozásában. Mivel a már meglévő, főbb irodanegyedek központi részei egyre kevesebb fejlesztési lehetőséget kínálnak, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az új, kialakulóban lévő gócpontokat sem amikor az új lehetőségeket mérlegeljük.

- Hogyan értékelik, hogy a befektetők körében egyre markánsabb a hazai tőke aránya?

- Nagyszerű látni, hogy a tavalyi évben a hazai befektetők mutatkoztak a legaktívabbnak itthon, valamint a régiós tevékenységüket tekintve is bővülés látszott. A fejlesztőknél is hasonló tendenciát figyelhetünk meg. A TriGranit immár 20 éve ezt a stratégiát követi, amelyben a közép-kelet-európai régió kiemelt szerepet tölt be és ahol a helyi szakértelem fontossága megkérdőjelezhetetlen.

 

Irodakereso.info