– 2019 őszén adják át a Váci úti Balance Office Park meglévő épületeihez szervesen kapcsolódó Balance Hall irodaházat. Ez a park első olyan épülete, amelyet nulláról indulva önállóan fejlesztenek, de nekem úgy rémlik, mintha már korábban is folytak volna munkálatok a telken.
– Igen, valóban így van, az épület alapjait még 2008–ban megépítették. Ezt most megerősítettük, jelenleg a szerkezet építése folyik, és ha minden a terveknek megfelelően halad, akkor jövő ősszel már beköltözhetnek az első bérlők.

– Vannak érdeklődők, esetleg kötöttek már előbérleti szerződést?
 – Előrehaladott és ígéretes tárgyalásokat folytatunk, de neveket a szerződéskötésig még nem mondanék.

–  Egy korábbi interjúalanyom azt nyilatkozta, hogy a bérlőknek meg kell barátkozniuk a hamarosan 20 €/nm-es bérleti díjjal a Váci úton, melynek a fokozott kereslet mellett az építőipari költségek emelkedése a kiváltó oka. Látom, hogy gőzerővel építkeznek, de milyen áron tudják ezt megvalósítani?
– Jó lenne, ha a bérlők is megszoknák a 20 eurós bérleti díj szintet (nevet), de ma még nem tartunk itt. Az építkezés megszervezése a fővállalkozó dolga, de a mi érdekünk is, hogy határidőre, a megfelelő minőségben épüljön meg az épület. A fővállalkozóval minden egyes pontot nagyon alaposan és rendkívül tudatosan végigtárgyaltunk. A megállapodásunk egyik sarokpontja az, hogy a beruházás valamennyi munkafázisát ún. fiók rendszerben kezeljük. Ennek lényege, hogy ha a mi projektmenedzsment csapatunk az adott munkafázisra kedvezőbb ajánlatot tud szerezni – jobb feltételekkel tud alvállalkozót szerződtetni vagy akár anyagot beszerezni – akkor a fővállalkozó ezt beépíti a saját ernyője alá.

– Ezt ritkán szokták szeretni a fővállalkozók, hiszen sok esetben az egyik munkafázison nullszaldóval vagy akár veszteséggel dolgoznak, amit egy másik ütem nyeresége kiegyenlít.
–  Nyilván a flexibilitásnak is vannak határai. Olyan megállapodást kötöttünk, amely bennünket arról biztosít, hogy nem lesznek durva extra költségek, a másik felet pedig biztos bevételhez juttatja.

– Az alapkőletétel kapcsán arról beszélt, hogy a CPI Hungary Magyarországon elsőként vezeti be a tudatos épület fogalmát. Mit jelent ez pontosan?
– A CPI Hungary vezetése, mérnökei és szakemberei maximálisan hisznek abban, hogy a Földet kölcsön kaptuk az előző generációtól, és kötelességünk az utánunk érkező generáció érdekében ezen elvek mentén élni. Éppen ezért úgy tervezzük, építjük és újítjuk fel épületeinket, hogy azok ne csak elviekben és papíron feleljenek meg a világ és az Európai Uniós környezetvédelmi előírásoknak, hanem rövid időn belül reagáljanak a környezet és az időjárás okozta változásokra, valamint az ezekből fakadó energia megtakarítási lehetőségekre. 

  – Mit jelent ez konkrétan a 16.000 m2–es Balance Hall tudatos épület esetében?
– Ez megérne egy önálló cikket, hiszen a CPI épület fejlesztései és a bennük kialakított munkahelyek a valóban tudatosság jegyében születnek. E mögött nem csupán egyszerű technikai újítások állnak, hanem az egyén és környezetének aktív kapcsolata, amely újraértelmezi az épület használatának és menedzsmentjének fogalmát. Csak néhány kiragadott példa: tudatos épületmenedzsmenttel és technológiai alkalmazásokkal olyan proaktív üzemeltetési eljárásokat készítünk, amelynek része, hogy a bérlő egy könnyen használható, önálló okos felületen tudja kísérni a ház vagy saját villamos energia fogyasztását, sőt tanácsokat kaphatnak a fogyasztásra vonatkozóan. A legkorszerűbb hőszivattyús, VRV rendszert építjük be a Balance Hallba. Ennek lényege, hogy a fűtés–, hűtés– és légtechnikai rendszerek üzemeltetését az üzemidő, illetve igény szerint az időjárás, a napsugárzás, a szélerősség, a belső kihasználtság, jelenlét, légminőség alapján optimalizáljuk.  A VRV rendszer önmagában egy megújuló energiaforrás is. Ennek energiáját szoláris panelekkel megtámogatva például a kerékpáros öltöző zuhanyzójában használhatjuk újra. Így lehetőség lesz arra, hogy az öltöző energiafelhasználását csak megújuló energiából fedezzük. A CPI vezetése kész szokatlan megoldásokra is, ha a környezetünk védelméről van szó: kikapcsolódásként a bérlők, egy áramot termelő, könnyen tekerhető fitnesz géppel csökkenthetik villanyszámlájukat vagy feltölthetik mobiljukat.

– Saját maguk üzemeltetik majd a házat. Miért nem bízzák ezt a feladatot egy erre szakosodott cégre?
– Annak érdekében, hogy az általunk fejlesztett tudatos épület jól működjön, és valóban energiát takarítson meg, nem bízzuk az épületüzemeltetést másra, hanem mi magunk – szakembereink, illetve az általuk tervezett okos rendszerek segítségével – folyamatosan felügyeljük azt. Így tudjuk megvalósítani, hogy a tudatos épület akár órák alatt is képes reagálni egy-egy külső vagy belső eseményre.

– Az alapkőletételen jelen volt a XIII. kerületi Önkormányzat képviselője is. Ők mennyire képesek rugalmasan reagálni egy-egy változásra, kérésre?
– A kerület kiemelkedik a mezőnyből, kifejezetten jó a kapcsolatunk. Kölcsönösen figyelembe vesszük egymás fejlesztési igényeit, elképzeléseit: partnerek vagyunk, együtt építjük a kerületet.

 

Irodakereso.info