2012-ben több, a japán vállalathoz kapcsolódó cég egybeolvasztásával nagyobb irodaterületre költözött a SONY az Óbuda Gate irodaházon belül. „2013 harmadik negyedévében a cég magyar leányvállalata további 320 négyzetméterrel bővítette irodaterületét így az Óbuda Gate-ben összesen 2.150 négyzetméterre növekedett a SONY által bérelt irodaterület.” - tájékoztatta az OGH Hírügynökséget Mazsaroff Kata, a Colliers International iroda bérbeadási üzletágának igazgatója.
A modern bérirodák magyarországi piacán 2013 harmadik negyedévében nem volt új átadás, így a bérbeadási céllal, illetve saját használatra idén épített irodák összterülete 30 100 négyzetméter volt szeptember végén. Ez az előző év teljes kínálatbővüléséhez mérten 31 százalékos emelkedést jelent – közölte az Eston International Zrt. ingatlan tanácsadó cég szerdán.
Már több mint két éve van lehetőség Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságok (SZIT) alapítására, a konstrukció nyújtotta előnyök ellenére azonban nem tülekednek az új típusú vállalatok létrehozásáért: eddig egyetlen ilyen sem alakult. Az Appeninn szakértői szerint a szabályozás hazai viszonyokhoz történő igazítására lenne szükség a cégforma elterjedése érdekében.
A fellendülő európai gazdaság és a nettó migráció gyorsítják a kiskereskedelmi forgalom bővülését Németországban, így egyre több német és nemzetközi kereskedőt vonz az ország, derül ki a CBRE legfrissebb kutatási eredményeiből. A 25 legígéretesebb régióból tíz továbbra is angliai, öt német és csak egy közép-európai. Svédország és Norvégia is biztos bővülés elé néz, a fővárosi régiók a CBRE listája élvonalába tartoznak. A legígéretesebb lokáció azonban Isztambul.
Az épületet az előzetes terveknek megfelelően 2014 áprilisában át tudják adni a közönségnek L. Simon László szerint. A terveknek megfelelően halad a Várkert Bazár megújulása, a rekonstrukció első üteme március végére befejeződhet - közölte L. Simon László, a budai várnegyed megújításáért felelős kormánybiztos a helyszín pénteki bejárásán.
Az Ablon Group Hungária körúti irodakomplexuma októbertől köszöntheti új bérlőjét, a Colas Alterra Zrt. építőipari vállalatot, mely 435 négyzetméter irodaterületre írt alá bérleti szerződést az M3 Business Center irodaházban. A tranzakció a DTZ ingatlan tanácsadó közreműködésével jött létre.
A Cushman & Wakefield a világ legnagyobb magántulajdonban álló kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata örömmel jelenti be, hogy 2013. november első napjától David M Johnston (Associate) kollégát nevezte ki a cég magyarországi irodabérbeadási osztályának vezetőjévé.
A DTZ ingatlan tanácsadó 128 munkatársat nevezett ki az EMEA régióban. Az egy nemzetközi igazgató, 16 szenior igazgató, 29 igazgató, 45 társigazgató és 37 vezető munkatárs kinevezése örömteli hír, főként, hogy Magyarországon is két munkatárs lépett igazgatói pozícióba, Farkas Hajnalka és Limp Adrián.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.