Az építőipar termelése a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 14,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit idén augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés 4,0 százalékkal nőtt az előző havihoz képest, az év első nyolc hónapjában 7,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A VPP Erőmű Zrt. 2 éve működik a hazai villamosenergia piacon. A magyarországi első Virtuális Erőmű létrehozásával és üzemeltetésével szerepe rövid időn belül kiemelkedővé vált a villamosenergia rendszer stabilitásának fenntartásában. A cégcsoport idén nyáron, Redbox márkanéven, elindította kiskereskedelmi üzletágát is. A Redbox-ról kérdeztük Szalai Gyula értékesítési igazgatót.
Erősödő optimizmus jellemzi a befektetőket a globális ingatlanpiacon, akik egyre inkább hajlandóak a valamivel nagyobb kockázatvállalásra a pénzpiacinál jóval kedvezőbb hozamok elérése érdekében – derüli ki az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő és a Jones Lang LaSalle ingatlan-tanácsadó friss nemzetközi körképéből.
Felújítják és fejlesztik a Népligetet 2014-től, ennek keretében a teljes területet bekerítik, őrzik és éjszakára bezárják majd, a park egy részét pedig a Fradiváros foglalná el új kézi- és kosárlabdacsarnokkal, jégkorongpályával – mondta el az Indexnek Fürjes Balázs kormánybiztos.
A Cushman & Wakefield, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata képviselte a bérbeadó német befektetési vállalatot, az OVB-vel kötött 582 négyzetméteres bérleti szerződés megkötésekor a budapesti BC140 irodaházban.
Budapest egyik meghatározó ingatlanának bérbeadási feladataiban idén a CBRE is részt vesz – döntött az Alkotás Point tulajdonosa, a Heitman. Budapest déli kapujának emblematikus irodaháza, az Alkotás Point 2013 szeptemberétől a CBRE által képviselt irodaházak közé tartozik. A három épületszárnyból álló A-kategóriás irodakomplexum 2012-ben került az Heitman amerikai vagyonkezelőhöz, aki Magyarországon korábban egyedülálló, 2,5 millió eurós beruházással újította fel az épületek közös tereit és gépészetét egyaránt.
Az Ablon Group Hungária körúti irodakomplexuma októbertől köszöntheti új bérlőjét, a Colas Alterra Zrt. építőipari vállalatot, mely 435 négyzetméter irodaterületre írt alá bérleti szerződést az M3 Business Center irodaházban a DTZ ingatlan tanácsadó közreműködésével. Az irodaház az M3-as autópálya bevezető szakaszánál a Hungária körút sarkán áll. Kitűnő közúti és tömegközlekedési kapcsolatai ez esetben is különös jelentőséggel bírtak.
A magyar ingatlanpiac élénkülését jelzi, hogy továbbra is gyorsan nő a CIB Bank által októberre szervezett internetes árverésre regisztráló résztvevők száma. A 2013 júniusában megtartott első aukció sikerei nyomán október 16-17-18-án további 49 ingatlant (beleértve a 3 befektetési célra szabott ingatlancsomagot) árvereznek el a CIB nyilvános internetes licitrendszerében (www.cibingatlanaukcio.hu).
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.