A széles boltválaszték és a nagynevű márkák, mint a Primark, Apple, Zara, illetve Magyarországon többek között például a SPAR és a New Yorker jelenléte alapvető ahhoz, hogy a prémium mellett a második vonalbeli plázák sikeresek legyenek – derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából.
2012-ben több, a japán vállalathoz kapcsolódó cég egybeolvasztásával nagyobb irodaterületre költözött a SONY az Óbuda Gate irodaházon belül. „2013 harmadik negyedévében a cég magyar leányvállalata további 320 négyzetméterrel bővítette irodaterületét így az Óbuda Gate-ben összesen 2.150 négyzetméterre növekedett a SONY által bérelt irodaterület.” - tájékoztatta az OGH Hírügynökséget Mazsaroff Kata, a Colliers International iroda bérbeadási üzletágának igazgatója.
A fellendülő európai gazdaság és a nettó migráció gyorsítják a kiskereskedelmi forgalom bővülését Németországban, így egyre több német és nemzetközi kereskedőt vonz az ország, derül ki a CBRE legfrissebb kutatási eredményeiből. A 25 legígéretesebb régióból tíz továbbra is angliai, öt német és csak egy közép-európai. Svédország és Norvégia is biztos bővülés elé néz, a fővárosi régiók a CBRE listája élvonalába tartoznak. A legígéretesebb lokáció azonban Isztambul.
A Cushman & Wakefield a világ legnagyobb magántulajdonban álló kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata örömmel jelenti be, hogy 2013. november első napjától David M Johnston (Associate) kollégát nevezte ki a cég magyarországi irodabérbeadási osztályának vezetőjévé.
November elejétől az üzlethelyiségek, plázák, éttermek, szállodák sőt a közterületek is elkezdenek ünnepi fénybe öltözni. Nyugat-Európai vagy tengerentúli összehasonlításban azonban nem mondható elég „fényesnek” a helyzet Magyarországon, nálunk a tulajdonosok óvatosabban vizsgálják az üzletdekoráció és a megtérülés összefüggését. Vigyázó szemüket még inkább a vásárlási hajlandósági index (VHI) alakulására vetik.
Minden ingatlanszegmensben a csökkenő hozamok és a csekély mértékű, de emelkedő bérleti díjak bizonyítják az európai kereskedelmi ingatlanpiac erősödő lendületét. A CBRE 2013-as harmadik negyedévi kutatásának adatai igazolják, hogy a befektetési piacok erőre kapnak a régióban az egyre jelentősebb tőkeáramlásnak és a javuló befektetői hangulatnak köszönhetően.
A Robertson Hungary Kft. által képviselt Office Garden I. irodaház nemrégiben új vállalattal gazdagította bérlői sorát, aminek köszönhetően az irodaház bérbeadottsági szintje megközelítette a 90%-ot. A műszaki kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató BME- Infokom Innovátor Nonprofit Kft. az Office Garden I. teljes második emeletét bérbe vette.
A CBRE 2013-as nemzetközi „Év Városi Fotósa” pályázata idén minden eddiginél népszerűbb volt. A „Városok munkában” a modern nagyvárosok mindennapjait mutatja be a nap különböző időszakaiban. A világ minden tájáról nevező mintegy 12.500 fotós közül a brit Mark French nyert. Harsányi András „Vonatra várva” című felvétele, a 22:00 órás kategória győztese lett.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.