A bécsi székhelyű GalCap Europe vagyonkezelő társaság megvette a Merkúr Palotát, a teljesen felújított, nagy presztízsű irodaházat Budapest belvárosában.
A Blue Cube irodaház üdvözli új bérlőjét, a gyógyszeripari szoftverek fejlesztésével foglalkozó Novodatát, aki mintegy 950 m2-es irodaterületre írt alá bérleti szerződést. A tranzakció során a bérbeadó S IMMO-t a Colliers International, míg a bérlőt a Tower Ingatlan képviselte.
Március elején a JLL „Váci út – folyosó a jövőbe” címmel tartott irodapiaci rendezvényén fejlesztői prezentációkból és prominens ingatlanpiaci szakértők előadásában ismerhették meg a Váci úti bérlők a folyosót és annak környékét érintő urbanisztikai és infrastrukturális elképzeléseket, a várható fejlesztéseket és az irodapiaci trendeket.
A befektetési aktivitás a fő CEE hotelpiacokon* 2016-ban közel 1,2 milliárd euróra rúgott, 46 tranzakcióval. 2015-ben ez a szám 45 tranzakcióval, alig haladta meg a 700 millió eurót. A legjobban Ausztria teljesített, ahol közel 800 millió euro értékben köttetett üzlet, mely az összes befektetési volumen 67 százalékát tette ki. A többi CEE országban a befektetési volumen jóval elmaradt a 2015-ös évitől. Míg Magyarországon 2015-ben összesen közel 76 millió euró értékű hotel befektetési tranzakció köttetett, addig ez a szám 2016-ban csupán 27,5 millió euró volt.
A Colliers International bejelentette, hogy Luke Dawson visszatért az ingatlan-tanácsadó céghez, és mától a CEE régió ügyvezető igazgatójaként, egyben befektetési igazgatójaként folytatja pályafutását.
A sport, mozgás és rekreáció jótékony hatásairól egyre többet olvashatunk és hallhatunk a média és az internet világában, különböző szakirodalmakban. Az elmúlt években szerencsére egyre nagyobb divattá is vált sportolni, akár szabadtéren, akár fitness teremben. Az emberek kezdik felismerni, hogy az egészségük megőrzése és visszanyerése érdekében érdemes heti szinten mozogni, azonban sok esetben a mai felgyorsult és túlhajszolt társadalomban kevés idő jut erre. A mai rugalmas kínálatnak köszönhetően azonban már senkinek nem lehet kifogása a rendszeres mozgás ellen!
A tavalyi év végétől kezdve a Colliers REMS Magyarország csapata végzi a KÖKI Terminál center management feladatainak ellátását, amely magában foglalja az épület működésének operatív irányítását. Emellett az ingatlan tanácsadó cég kapott megbízást a 220.000 négyzetméter összterületű bevásárlóközpont műszaki menedzsmentjének, üzemeltetésének és a bérbeadási folyamatok műszaki támogatásának ellátására is.
2017 a megújulás éve a JLL-nél, így az év elejére több pozícióban is új szakemberrel bővült a budapesti iroda csapata, mely érintette az irodabérbeadást, property management részleget, a marketinget és egy új, üzletfejlesztői pozíció is született.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.