Az épülettel Budapest a jövő irodaházával lesz gazdagabb. Magyarósi Csaba videós-influenszer január 16-án induló, négy részes videósorozatában nyújt betekintést az érdeklődőknek az új építésű, energiahatékony és modern épület fejlesztésének és építésének hátterébe.
Magyarósi Csaba évek óta a magyar tech szcéna emblematikus alakja, tartalmaiban rendszeresen izgalmasabbnál izgalmasabb technológiai újdonságokat, fejlesztéseket mutat be követői számára. Ki is lehetne nála megfelelőbb ember, hogy bemutassa a jövő innovatív épületét? A kéthetente megjelenő, összesen négy részes videósorozatban az érdeklődők egyszerre informatív és szórakoztató módon ismerhetik meg a vegyes funkciós Liberty épület fejlesztésének és építésének hátterét a tervezőasztaltól egészen a kivitelezésig, a komplexum prémium szolgáltatásait, valamint a lokációjának köszönhető infrastrukturális előnyöket.
Csaba a projekten dolgozó szakemberek segítségével bemutatja a Liberty filozófiáját, fejlesztésének és építésének hátterét, illetve az épület legfontosabb tulajdonságait és újításait. A tartalmakban arról is szó esik majd, hogy milyen tekintetben hoz változást a komplexum a magyar ingatlanpiacra, illetve arról is bővebb információkat kaphatunk, hogy a vállalatoknak a világjárvány utáni időszakban milyen munkavállalói igényeket kell kielégíteniük, ha a dolgozókat újra vissza szeretnék csábítani az irodába. Az innovatív projekt a Könyves Kálmán körút – Albert Flórián út kereszteződésénél, a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről érkezve a belváros kapujában helyezkedik el. A nézők megismerhetik a rohamosan fejlődő városrész adottságait, valamint az is kiderül, hogy a Libertyben épülő, 3-4 csillagos szállodák miért lesznek különösen vonzóak a vendégek számára. Különböző kulisszatitkokra is fény derül a videók során, például az érdeklődők megismerhetik, hogy milyen váratlan kihívásokkal kellett szembenézniük a projekt során a tervezőknek, a mérnököknek és az építőknek egyaránt. Mindemellett a videósorozatban Csaba ellátogat majd a WING, Közép-Európa egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportjának irodájába is, ahol megismerkedik a cégcsoport által fejlesztett, meghatározó épületekkel.
A Liberty épülete vonzó lesz a munkavállalók és a munkáltatók számára is, hiszen igénybe vehetik majd az épület prémium szolgáltatásait, úgymint a autómosó, élelmiszerbolt, rendezvényszervezés, catering és kávézó konferenciaterem szolgáltatás, tetőszinti futó- és sportpálya. Mindezek mellett az épületben megvalósuló dual-branded, háromcsillagos ibis és négycsillagos Tribe szálloda szolgáltatásai az irodaház munkavállalói számára kedvezményesen vehetők majd igénybe, így a panorámás rooftop bár is, amely munka utáni találkozókra vagy csapatépítésre is kiváló helyszínként szolgálhat.
A Liberty néhány percen belül elérhető vonzáskörzetében található a Lurdy Ház, élelmiszerboltok, valamint számos étkezési és kulturális lehetőség. Emellett a környék a közelmúltban jelentős fejlesztéseken esett át és további nagyívű projektek vannak folyamatban, amelyek által folyamatosan nő a városrész és egyúttal a Liberty presztízse.
A négy részes videósorozat 2023. január 16-án indul, a tartalmak a WING Youtube csatornáján keresztül érhetőek el.
A videósorozat a https://liberty.vlog.wing.hu/ weboldalon is elérhető.
Szereplők:
Magyarósi Csaba
Angel Gábor vezérigazgató-helyettes - irodaprojektek, WING Zrt.
Bakonyi Attila – vezérigazgató - Bernecker Zrt.
Csiki-Huszár Katalin projektvezető - szállodafejlesztések, Wing Zrt.
Dombi Miklós igazgató, alapító - DPI design Kft.
Hancz Anita, szenior értékesítési vezető - irodaprojektek, WING Zrt.
Tornyi Barna, projektvezető - irodaprojektek, WING Zrt.
Közreműködő ügynökség: t:ime Reklámügynökség
WING