A Colliers (NASDAQ and TSX: CIGI), vezető diverzifikált, professzionális szolgáltató és ingatlankezelő társaság bejelentette, hogy 2021. augusztus 1-től Monika Rajska-Wolińska kerül kinevezésre a Colliers CEE régiójának (Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) új ügyvezető igazgatói pozíciójára.
Monika Rajska-Wolińska jelenleg a Colliers lengyelországi irodájának ügyvezetői igazgatói tisztségét tölti be. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a cégnél, melyből 10 éve a Colliers lengyel irodáját irányítja, egyben az EMEA vezetőségének is tagja. Új szerepkörébe történő lépésével segíti a cég növekedését a CEE régióban, ahol jelenleg 540 szakember dolgozik és 2,3 millió négyzetméter kereskedelmi ingatlan áll üzemeltetés alatt, közreműködésével pedig a cég még jobb szolgáltatásokat nyújthat majd a befektetők, ingatlantulajdonosok és bérlők számára.
Ezzel egyidőben, Luke Dawson, a Colliers CEE régiójának (Lengyelországot kivéve) jelenlegi ügyvezetője, egyben tőkepiaci igazgatója, a cégen belül új pozícióban folytatja pályafutását. 2021. augusztus 1-étől az EMEA határokon átnyúló tőkepiacok ügyvezetői tisztségét látja majd el, Londonból irányítva a Colliers által az EMEA régióban komoly fejlesztés alatt álló, határokon átnyúló tőkepiaci csapatot.
“Monika egy kivételes vezető, és biztos vagyok benne, hogy ezt mind régiószinten a kollégák és ügyfelek felé, mind a CEE régió dinamikusan fejlődő piacain is bizonyítani fogja. Büszkék vagyunk rá, hogy elvállalta a felkérésünket, és tudom, hogy segíteni és maximalizálni fogja működésünket és az ingatlanpiaci lehetőségeket a régión belüli, és annak határain túli ügyfeleink számára.” – mondta Chris McLernon, a Colliers EMEA régiójának ügyvezető igazgatója. “Amellett, hogy tapaszatalával tovább fogja növelni piacvezető szerepünket a régióban, Monika elkötelezettsége az integráció, sokféleség és fenntarthatóság felé hozzájárul majd Ökológiai, Szociális és Irányítási (angolul ESG) elveink cégünkre és ügyfeleinkre gyakorolt hatásához.”
“Izgalmas lépés és nagy megtiszteltetés, hogy betölthetem a CEE régió ügyvezetői tisztségét, és együtt növelhetjük a Collierst munkatársainkkal, ügyfeleinkkel a régióban. Vállalkozói szemléletű megoldásaink meghaladják ügyfeleink várakozásait, és alig várom, hogy vezetőinkkel és szakértőinkkel közösen hozzájárulhassunk a bérlők, ingatlan-tulajdonosok és befektetők sikereihez.” mondta Monika Rajska-Wolińska.
Colliers