A vállalat több mint tízéves tapasztalattal bír a kiskereskedelmi ingatlanok fejlesztése és kezelése terén, és az új portfólióban is értéknövelő beruházásokat tervez megvalósítani, ezen belül is kiemelten kezelve a budai üzletközpontot. Kitűnő lokációjának és bérlői mixének köszönhetően az EuroCenter igen közkedvelt a helyi közösség körében, a WING a tervezett beruházással a meglévő erősségeire alapozva fejlesztené tovább a bevásárlóközpontot, hogy még vonzóbb legyen a vásárlók és a bérlők számára. A WING hasonló szerepet vállalt a MOM Park esetében, ahol a tulajdonosi konzorcium tagjaként sikeresen működik közre a bevásárlóközpont felújításában és felpozícionálásában.

Megvette az EuroCenter Óbuda Üzletközpontot a WING Zrt. A mintegy 23 ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont 2000-ben nyitotta meg kapuit, azóta is különösen népszerű a környékbeli lakosság körében az épületben elérhető számos szolgáltatásnak és széles üzletkínálatnak, valamint a saját mozinak köszönhetően. A WING az óbudai bevásárlóközpont átvételét követően értékteremtő fejlesztésekkel és az üzemeltetés megújításával kíván új lendületet adni az üzletháznak.

Az EuroCenter Óbuda bevásárlóközpont és a szombathelyi ingatlanok megvásárlásával értékes elemekkel bővült a kiskereskedelmi portfóliónk. Az EuroCenter eddig is nagy népszerűségnek örvendett, ugyanakkor úgy véljük, hogy nemzetközi színtű, kellő helyismerettel bíró magyarországi ingatlanfejlesztőként tovább tudjuk erősíteni az üzletközpont által kínált szolgáltatások színvonalát mind a vásárlók, mind a bérlők felé. Célunk, hogy az EuroCenter-t a XXI. század vásárlási és szórakozási igényeinek megfelelően átalakítva megszilárdítsuk a bevásárlóközpont piacvezető szerepét Óbudán. Ehhez a WING húszéves ingatlanpiaci múltja alapján biztosítani tudja a szakmai tudást és a stabil pénzügyi hátteret” – mondja Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök vezérigazgatója.

A WING a hazai ingatlanpiac vezető szereplője, amely minden piaci területen aktív. Bevásárlóközpontok mellett irodákat, ipari parkokat, szállodákat és lakásokat is fejleszt. A kiskereskedelmi ingatlanok területén több mint tíz éves tapasztalattal bír. A cég első kiskereskedelmi fejlesztése az egri Agria Park 2007-ben nyílt meg, a budai XII. kerületben található Hegyvidék Bevásárlóközpont pedig 2012-es nyitása óta sikeresen működik. A MOM Park újjászületése is a WING munkájához kötődik, és bizonyíték arra, hogy egy meglévő üzletközpont átvételét és felújítást követően milyen szintű értékteremtő munkát tud a cég végezni.

Az EuroCenter Óbuda megvásárlása mellett a tranzakció része volt Szombathelyen a Family Center bevásárlóközpont és a Praktiker barkácsáruház megvétele. Az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal 2018. januárban jóváhagyta, a tranzakciót a Sberbank Magyarország Zrt. finanszírozza.

 

WING Zrt.