2018-ban rekord szintre emelkedett a budapesti bérirodák iránti kereslet: az összes kiadott terület meghaladta az 530 ezer négyzetmétert; erre korábban csak 2015-ben volt példa. Piaci szereplők osztják a véleményt, hogy a növekedés dinamikája szükségszerűen csökken a közeljövőben, de a részleteket nézve úgy látszik, a coworking irodák új lendületet adhatnak a kereslet bővülésének.

Salamon Adorján, az ESTON International Zrt. vezérigazgatója szerint a nagyobb szolgáltatók már jelen vannak a budapesti irodapiacon, de a verseny a jövőben tovább éleződik. „Tapasztalataink szerint az Egyesült Államokban és a Nyugat Európában már bevált formula itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a korábban 1500-2000 négyzetmétert kereső szolgáltatók ma már jóval nagyobb, akár 4-5 ezer négyzetéteres bérleményeket keresnek operációjuk biztosítására. Közismert, hogy a jelenlegi piaci helyzet nem igazán kedvez a nagyobb bérlőknek, hiszen mozgásterük elsősorban a még építés alatt álló irodaházakra korlátozódik.”

A szakember szerint lenne igény arra, hogy Budapest dinamikusabban zárkózzon fel a nyugati trendekhez, hiszen egyre több cég ismeri fel, hogy hatékonyságának növeléséhez a munkavállalói igények kiszolgálásán át vezet az út. A coworking irodaterek jellemzően elsődleges lokációkon, kiválóan megközelíthető épületekben találhatók, ahol az irodai munka mindig újszerű, igényes és változatos környezetben zajlik. A kulcs a rugalmasság, a legfőbb felhasználók lendületes start-up vállalkozások, vagy akár multinacionális nagyvállalatok, ahol sok tevékenységet projekt-feladatként delegálnak.

 

ESTON