-    Az elmúlt néhány hónap bővelkedett az építészeti és ingatlanfejlesztési szempontból egyaránt izgalmas átadásokban. Itt, ahol most beszélgetünk, a CE Land Kálvin téri irodája alatt is megáll a néhány hete avatott négyes metró. Mit gondol, érdemes volt az állomások „kötelezőn” messze túlmutató (tér)építészeti megoldásaira költeni?
-    Budapesten, a földfelszínen nagyon kevés a valóban világszínvonalú alkotás, ezért mindenképpen üdvözölni kell, ha valami olyat vehet birtokba a közönség, ami legalább a nyugat-európai – mint például a bécsi - színvonalat eléri. Egy új metróvonal ingatlanfejlesztésre gyakorolt hatása közismert, és igen, azt gondolom, hogy érdemes költeni azokra a belső terekre is, amelyek az utazók szépérzékére közvetlenül, napi szinten hatnak. Az állomások ilyenek, és ez értékelendő. Ráadásul, ha már az építészeti vonatkozásnál tartunk: különösen tetszik, hogy például a Bikás Park megállónál (is) el mertek rugaszkodni a megszokottól, és a Bálnához hasonló felszíni jelet hagytak az építők.


-    Ezek szerint akad azért néhány olyan felszíni épület, amely új igazodási pont lehet fővárosunkban.
-    A Bálna egyértelműen ilyen: használható, ugyanakkor látványos, és bátran vállalható a környezet kialakítása is. Londonban látni hasonló, folyó parti promenád megoldásokat, mint amit itt hoztak létre a Szabadság híd és az épület bejárata, valamint a Duna-part és az épület folyóra néző hosszanti homlokzata között. Remélem, hogy ez egy olyan tendencia előszele, amely azt jelzi, hogy bátrabbá válnak az építészek és a beruházók hazánkban is.


-    Mi a véleménye a mostanában sorra épülő középületekről? Elég bátrak voltak az építészek?
-    Általánosságban egy épületről csak akkor lehet felelősséggel véleményt mondani, ha legalább tíz éve áll. Példának okán, az említett Bálna egyes szerkezeti elemei például nem az eredetileg tervezett technológiával valósultak meg, és a szakma kíváncsian várja, hogy vajon hogyan viseli az épület a hazai környezeti hatásokat, de könnyen lehet, hogy ez csak néhány év elteltével derül ki. Ahhoz is évek kellenek, amíg láthatóvá válik, hogy a rajzasztalon jól működő közösségi terek be tudják-e tölteni az eredetileg nekik szánt funkciót. Ugyanakkor egy igazán világszínvonalú épület 30-40 év elteltével is a csúcson van. Sőt, továbbmegyek: számos olyan épületet ismerünk a világban, amelyet megépültekor értetlenség és visszautasítás fogadott, ma pedig a város, ahol ezek az alkotások állnak, elképzelhetetlenek nélkülük, maga a mű pedig közönségkedvenc. Gondoljon csak az Eiffel-toronyra.


-    Ki az a zseni, aki ezt látja előre?
-    Nem kell zseninek lenni, a jó építész előre lát, olyan víziói vannak, amelyek időtállóak. Hozzáteszem, világszínvonalú házat világszínvonalú építész tud rajzolni, és ez nem függ össze az építészeti korszakokkal. Elismerem ugyanakkor, hogy a közízlés is változik, és akár egy egész korszak is kegyvesztetté válhat. A nem is olyan régen még nagyon kedvelt posztmodern megítélése ma nem jó: úgy tűnik, a néhány éve nagyon előremutató gondolatok mára elavultak. Ezért mondom azt, hogy kell jó néhány év, míg például a most világsztár Zaha Hadid műveiről kiderül, hogy valóban olyan magas polcra valók-e, mint ahová most teszi őket a szakma és a közízlés. De mondok pozitív példát: Frank Gehry bilbaói dekonstruktivista Guggenheim Múzeumát 1997-ben adták át, és talán már nem korai kijelenteni, hogy valóban világszínvonalú épület született, amely - nem túlzás kijelenteni - megváltoztatta a városa életét és annak megítélését. 


-    És mi a helyzet az ingatlanfejlesztői oldalon? Értékeli a piac az előremutató építészeti gondolatokat?
-    A teljesen új és a némileg már elavult épületek közötti árkülönbség csökken, ami azt jelenti, hogy a bérlőknek relatíve jobban megéri új épületekben gondolkodni. Ha azt az épületet nézem, ahol most beszélgetünk – a Kálvin Centerről van szó. A szerk. -, akkor többek közt számokkal is alá tudom támasztani: egy bérlő jobban jár velünk, mint egy kissé már elavult épülettel. 


-    Erkölcsi vagy technikai értelemben érti az elavulást?
-    Mindkettő igaz lehet. Az épületeket nem lehet tologatni, jobb helyet keresni nekik, sőt a megítélésüket is csak akkor lehet érzékelhető mértékben megváltoztatni, ha „soft” vagy „hard” beavatkozás történik a státuszukat illetőleg. Az előbbi a róluk kialakult közvélemény, arculat megváltoztatására irányuló kampány lehet, míg az utóbbi már komolyabb – euró milliókban mérhető súlyú - beruházást, technikai korszerűsítést jelent.


-     Ezek szerint egy jól időzített sajtókampány képes érzékelhető mértékben megváltoztatni egy épületről kialakult képet?
-    Abszolút! Persze nem árt, ha valóban modernizáljuk a belső tartalmat is. Ha a Budapesten gyakori klasszicista külsőt a legmodernebb technikával kombináljuk ízlésesen, arra vevő a hazai közvélemény és a szakma is, mert a szép dolgokat elismerik. és szeretik az emberek. 


-    A fasszádizmusról, tehát amikor a homlokzat megmarad és mögötte épül egy korszerű épület, erősen megoszlanak a vélemények. Ön mit gondol?
-    Ebben határozott építészi véleményem van: jónak tartom. Amióta építészként is gondolkodom a bennünket körbevevő világról, azt vallom, hogy meg kell hagyni azokat a jeleket, amelyek építészetileg, urbanisztikailag adnak valamit a város karakterének. A belső traktus már más megítélés alá esik: sok esetben a bérházak hátsó, cselédlépcsős szárnya eleve nem képviselt olyan kvalitást, ami megőrzendő, bár az esetek nagy részében tisztességes szakmai munkát végeztek a századforduló építőmesterei. Végső soron azt gondolom, hogy jó érzékkel, az értékeket megőrizve hozzá szabad nyúlni a régi épületekhez, de ennek mértéke mindig egyedi elbírálás tárgya kell, hogy legyen. Különösen annak fényében, hogy a hazai közízlés inkább konzervatív: az ilyen típusú fejlesztések „csont nélkül” átmennek a szűrőn, szinte borítékolható a siker. Ám visszautalva az előző gondolatra: abban viszont már nem vagyok biztos, hogy minden egyes új vagy felújított épületet 20 év múlva is korszerűnek fogunk-e látni.


-    A Makovecz iskola elég erős jeleket hagy a városban, de az ingatlanfejlesztők nem igazán szeretik. Mi ennek az oka?
-    Ezek a stílusú épületek meglehetősen sok faanyagot igényelnek, és amint tudjuk, a faszerkezetek ápolása amellett, hogy költséges, időigényes dolog is. Gondoljon a hajókra: szinte azonnal meglátszik a balatoni vitorlásokon, ha nem tudják rendszeresen karbantartani őket. Ez ingatlanüzemeltetői szemmel nézve nem feltétlenül szerencsés. Ebből a szempontból hasonló a helyzet a Hundertwasser házakkal: jó, ha egy városban vannak ilyenek, de ezek az épületek inkább szobornak alkalmasak. Mindkét említett építész kiemelkedő építőművész volt – Makovecz Imre alkotásai az épített kulturális örökségünk elvitathatatlan részét képezik -  de nem ezek a típusú házak állnak a befektetői kívánságlista tetején, és én személy szerint lakni sem feltétlenül szeretnék bennük. 


-    Nem az az igazán jó építész, aki megtalálja az arany-középutat a kiemelkedő esztétikum és a használhatóság között?
-    De igen, és ezt meg is lehet csinálni, ha a tervező nagyon magas szakmai színvonalon dolgozik. Korunk nemzetközi sztárépítészeinek többsége képes erre, és ezt világhírű munkáikkal - melyek részei a nemzetközi városokról folyamatosan alakuló egyfajta kollektív vizuális tudatunknak - bizonyítják is időről-időre. Megint visszajutottunk a vizuális kultúrához: azért kell sok emberhez közel hozni az építészeti minőséget, hogy meg tudjuk különböztetni a világszínvonalút a középszerűtől. Ez egy tanulható képesség, és ezért fontosak az előremutató épületek vagy éppen a budapesti négyes metró invenciózus állomásai. 


-    Mit gondol, ilyen épületek épülnek majd a tervezett múzeumi negyedbe?
-    Budapesten még nincs nemzetközi elsővonalbéli sztárépítész tervezte kortárs középület, ezért jó lenne, ha megvalósulhatna akár egy vagy több ikonikus múzeum. Ez kedvezően hatna a turizmusra is, itt visszautalnék az iménti bilbaoi múzeum pozitív példájára. A tervezett konkrét fejlesztések felvetnek egy sor egyéb kérdést is: hogyan tudják az új épületeket beintegrálni a tervek szerint megújuló Városligetbe, és mi lesz az ideköltöző múzeumok eredeti épületeivel, azaz ez utóbbiak jövőbeni utóhasznosításával? 


-    Amennyire tudom, egyelőre az sem tisztázott, hogy az új épületekbe milyen kiállítási anyagot hoznak majd.
-    Ha valóban világszínvonalú, ún.  landmark jellegű épületek emelkednek majd ki a földből a Liget szélén, majdnem mindegy, hogy mit mutatnak azokban be. Meg merem kockáztatni, hogy a Bilbaóba látogató turisták többsége sem tudja, hogy mi van az ottani Guggenheimben, pedig jó eséllyel azért utaztak oda, hogy azt nézzék meg. Egyes építészkritikusok szerint a bilbaói múzeum hatalmas központi tere nem is igazán alkalmas kiállítás-rendezésre, mégis, a városba többen látogatnak el, mint a tőle nem messze fekvő, valóban páratlan San Sebastianba. Mindez egyetlen épület miatt. 


-    Ugyanilyen publikum-mágnes lehet a Duna partra tervezett, több évtizedes halogatás után talán most valóban megépülő kongresszusi központ is?
-    Más szempontból ugyan, de igen. Egy ilyen épület azokat a sokat költő üzleti-tudományos látogatókat vonzhatja Magyarországra, akik most esetleg azért maradnak távol, mert Budapesten egyszerűen nincs több ezer főt befogadni képes kongresszusi rendezvényközpont.


-    Egyes elemzők óvatosan ugyan, de ingatlanpiaci élénkülésről beszélnek. Meg tudja ezt erősíteni?
-    Akkor beszélhetünk fellendülésről, ha a tőke, a hitel és a bizalom hármas egysége megvalósul. Pénz van a világban, és már azt is eredménynek tartom, hogy a nemzetközi ingatlanpiaci befektetők nem fordítják el a fejüket, - mint két-három éve – ha meghallják az országunk nevét. Ingatlanba csak olyan pénz jön, ami minimum öt, de inkább tíz évre tervez, és bízik az adott piacban. A fél évtizeddel korábbinál jobb a helyzet, lassan jó irányba haladunk, de a bankok nem fogják kinyitni a pénzcsapot úgy, ahogyan azt 2008 előtt tették. Az egyik nagy nemzetközi tanácsadó cég szemléletesen egy óra számlapjára helyezi el a világ nagyvárosait, aszerint, hogy éppen milyen ciklusban vannak az adott piacok. A mutatók a régen is fejlettnek számító – leginkább angolszász – ingatlanpiacokon az elmúlt évtizedekben már többször is körbejártak, vagyis volt egy felfelé ívelő befektetési ciklusuk, ami természetes, ha hosszútávon szemléljük az ilyen folyamatokat: most példának okáért a túlfűtöttnek tekintett München és Bécs 11 óránál jár, vagyis lassan a csúcson van, de Budapesten makacsul fél hat van, ami leginkább egyfajta depresszív állapotot tükröz. Hatodik éve! Egy amerikai kollégától hallottam közel tíz éve, hogy a magyar piac kicsi, túlárazott és átláthatatlan. Ebből ma a túlárazott jelleget lehet cáfolni, hiszen a bérleti díjak és a hozzá kapcsolódó költségek 2008 óta tendenciózusan csökkennek.


-    Hogyan reagál erre az Ön által vezetett CE Land?
-    A közelmúltban átvettük vagyonkezelésre a Duna Tower ikertornyait, ami volumen tekintetében és értékben akkora, mint az öt másik épületünk összesen, amit az osztrák Volksbank csoport bízott ránk. Ez egy nagy szakmai lépés előre, egyben komoly elismerése is az eddigi munkánknak. Külföldön is követjük az eddigi növekedési és terjeszkedési stratégiánkat: Zágrábban a közelmúltban jegyezték be az ottani cégünket, melynek határozott célja, hogy a volt jugoszláv térség fejlődő ingatlanpiacain meghatározó ingatlanhasznosítási és üzemeltetési szereplővé váljon.

Irodakereso.info