BREEAM „very good” minősítést kapott a Laurus irodaház
2013. június 19.
Az Erste Group Immorent fejlesztésében megvalósult Laurus Irodaházak júniusban a BREEAM minősítési rendszer végleges „Very Good”/„Nagyon Jó” minősítését az eddigi legmagasabb pontszámmal szerezte meg. Az épületkomplexum 2011 év végén a reptéri folyosón, a Határ út mentén került átadásra, és olyan jelentős multinacionális cégek bérelnek itt irodát, mint a BDO Magyarország nemzetközi könyvvizsgáló vagy éppen az ING Biztosító Zrt.
Az irodakomplexum kiváló közlekedés mellett, a hármas metró Határ úti megállójánál a reptéri gyorsforgalmi folyosónál helyezkedik el. Közel 14.000 m2 irodaterületet és 1 000 m2 utcára nyíló kereskedelmi területet kínál a bérlők számára. Vuk Ágnes, a Laurus Irodaházak fejlesztési vezetője az iroda.hu kérdésére elmondta, hogy „a minősítés alapvetően visszaigazolja a fenntarthatóságra való törekvésünket. Az elmúlt évek során egyre jobban bekerült a köztudatba a környezettudatos épületek koncepciója, egyre fontosabbá vált a környezettudatosság az épületek tervezésénél, kivitelezésénél, felújításánál. Egyes kutatások szerint a bérlők több mint 50 százaléka a fenntarthatósági szempontokat is megvizsgálja a bérlemény kiválasztásakor, 25 százalékuk számára pedig ezek a szempontok már a döntési tényezők között is szerepelnek. Mivel Magyarországon összesen négy olyan befejezett projekt van, mely végleges BREEAM minősítést szerzett, számítunk a fokozott érdeklődésre”
A Laurus Irodaházak tervezése és kivitelezése során alapvető szempont volt a környezettudatos építés, a passzív és aktív technológiák és megoldások használata. A három különálló, öt- illetve hatemeletes épület kialakítása az ergonomikus személetet követi, hiszen rugalmasságot és könnyen formálható, környezetkímélő munkakörnyezetet biztosít bérlőinek. Az épületek egy zárt belső pihenő kertet fognak közre, amely megfelelő relaxációs teret kínál az itt dolgozóknak. A minősítés megszerzése is igazolja, hogy a Laurus Irodaházak „az érvényes európai energetikai követelmények szerint épült modern műszaki megoldások alkalmazásával, mint például a magas szintű passzív hőszigetelési technikák, a mai standardoknál hatékonyabb homlokzati zaj- és hővédelem, a külső, elektronikus vezérlésű lamellás napvédelem és árnyékolás,az aktív, 4 csöves fan-coil rendszer, a környezetbarát belsőépítészeti anyagok és a hőhíd-mentes szerkezetek. Az irodaház tervezésénél és kivitelezésnél az ergonómia, az energiatudatosság és a passzív rendszerek alkalmazása voltak a legfontosabb szempontok” – tette hozzá Vuk Ágnes.
Az épület számtalan technológiai megoldással rendelkezik, amelyek a környezettudatos tervezésre és kivitelezésre való törekvést igazolják. A lamellás napvédelemmel és automatikus működtetéssel szerelt homlokzati üvegszerkezetei a napsugárzást szórtan engedik az épületbe, jelentősen csökkentve a külső hőterhelést, amely lehetővé teszi a bérlőknek, hogy a hűtési energiafogyasztást csökkentsék. Szintén a passzív megoldások közé tartozik az alacsony CO2 kibocsátással előállított minőségi építőanyagok alkalmazása, a homlokzati rendszerek és nyílászárók hőszigetelő képessége, ami a téli időszakban a fűtési energia minimalizálását teszi lehetővé. Mindemellett vonzóerőt jelentenek az egyedileg kialakítható terek, a nagy belmagasság, az egész évben természetes fényt biztosító ablakfelületek, a saját vizesblokkok, az elektromos és szellőzési igényeknek megfelelően átalakítható álpadló, a jelenlét-érzékelőkkel és energiatakarékos fényforrásokkal szerelt állólámpák.
Az irodaház szolgáltatásai között érdemes megemlíteni a 24 órás portaszolgálatot, a 18 ipari kamerás biztonsági szolgálatot és a mágneskártyás beléptető rendszert. Az épületegyüttes főbejárata mellett pedig étterem és kávézó áll a bérlők rendelkezésére. A személygépkocsival érkezők a kétszintes földfelszín alatti teremgarázsban tudnak parkolni, a biciklivel közlekedő bérlők számára a biztonságos tároláson túl a mélygarázsban átöltözésre és zuhanyozásra is lehetőség van. Az „A” kategóriás épületekben alapfelszereltségnek számító 4 csöves fan-coil rendszer van kiépítve, az irodák hőmérséklete helyiségenként egyedileg szabályozható. A központi légkezelő berendezések az év minden szakaszában kezelt, fűtőt-hűtött levegőt juttatnak a helyiségekbe. A túlnyomásos álpadlós kialakítás pedig kellemes, huzatmentes szellőzést biztosít.