Egészségtudatos épületek, kiegyensúlyozott bérlői mix és gondosan tervezett irodaterületek teszik sikeressé a Bischoff & Compagnons ingatlanfejlesztéseit a közép- és kelet-európai régióban. A vállalat legújabb irodaprojektje, az Alphagon irodaház 2019 második negyedévére készül el.
A Bischoff & Compagnons mindig is olyan épületek fejlesztésére koncentrált, amelyek mind használatukban, mind szolgáltatásaikban rugalmasak. Ezeket a szempontokat figyelembe véve kezdte meg a vállalat az Alphagon irodaház tervezését, amelynek építése most kezdődik Dél-Budán.
A Bischoff & Compagnons első, a 2000-es évek elején megvalósított budapesti projektje, az Oktogon Ház is hasonló elvek alapján épült. „Számos most is az épületben lévő bérlőnk az irodaház elkészültekor költözött be, ők megértették az első osztályú irodaház koncepcióját, és teljesen elégedettek azóta is vele. Mint fejlesztők és tulajdonosok, kiegyensúlyozott bérlői mixre törekedünk Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában egyaránt – olyan vállalkozásokat is megcélozva, mint többek között IT-cégek vagy ügyvédi irodák, akik akár 155 négyzetmétertől bérelhetnek irodákat nálunk.” – mondta Richard Teichmann, a Bischoff & Compagnons közép- és kelet-európai régióért felelős ügyvezetője.
Egészség és jólét
Az emberek életük 92 százalékát épületekben töltik, az egészség a múltban mégsem igazán volt a középpontban. Bár nincsenek pontos adataink, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint a modern épületek 10-30 százaléka nem nyújt egészséges környezetet a benne dolgozóknak – a szellőzés és a tisztasági színvonal alacsony, a belső szennyezettség gyakran az egészségtelen szintig emelkedik. Mára viszont egyre több bérlő szeretne közelebb kerülni a természethez és felismeri, hogy az irodai környezet jelentős hatással bír a mindennapi élet mellett az üzleti teljesítményére is. „A Bischoff & Compagnons célja, hogy ezeket az igényeket teljesítse, nemcsak az épületek és belső tereik tervezésekor, de a mindennapi használat esetében is. Például a lépcsőházak tervezése nagyon fontos számunkra: világossá és kényelmessé szeretnénk tenni azok számára, akik a lift helyett a lépcsőket választják. Vagy például. mindig arra törekszünk, hogy minél több természetes fény UV-sugárzás elleni védelem legyen az épületeinkben – és ez az Alphagon irodaház esetében is így lesz.” – mondta Richard Teichmann.
A kereskedelmi ingatlanok tervezésének „puha” tényezői részei az európai tervezési gyakorlatnak – a közép-európai nagyvárosok központjaiban a közepes méretű épületek sikeresen integrálódni tudnak környezetükbe. „Városaink értékeinek megőrzése különös jelentőséggel bír a Bischoff & Compagnons-nál.” – tette hozzá Richard Teichmann.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.