A fejlesztés alatt álló, emberközpontú és környezetbarát irodaépület második fázisát a harmadik ütemmel egyszerre fejlesztik, így mindkettőt 2022 második felében adják át.
A Budapest One második ütemének megvalósítására és üzemeltetésének finanszírozása több mint 10 éves futamidőre, összesen 60 millió eurónyi hitelt nyújt az Erste Bank a Futureal számára. A hitelmegállapodás jogi tanácsadásáért az Erste Bank részéről a DLA Piper felelt.
Őrmezőn, Magyarország legnagyobb multimodális csomópontjában, a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épülő irodapark több mint 25 ezer négyzetméteres első ütemét már 2020 elején átadták. Az épület közel 20 000 m2-es második, valamint 19 000 m2-es harmadik ütemének kivitelezése a tervek szerint halad, idén májusban már szerkezetkész állapotba kerültek. A 3500 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató terület magába foglaló épületegyüttest 2 500 négyzetméternyi zöldfelület egészít ki. A két utolsó ütem helyiségeibe 2022. második felében költözhetnek be a bérlők. A lokáció, az építészeti koncepció és az elérhető szolgáltatások optimális összhangját jól tükrözi, hogy már most több olyan nagyvállalat is a Budapest ONE mellett döntött, mint a Vodafone és a BT. A Vodafone hamarosan megnyíló főhadiszállása már el is nyerte a legjobb új bérlőnek járó Best of the Best New Tenant díjat a CEE/SEE HOF AWARDS 2021 díjátadón. A BT pedig a regionális szolgáltatóközpontját telepíti a modern épületrészek egyikébe.
„A most megkötött megállapodás újabb megerősítése annak, hogy az elmúlt közel két évtizedben a Futureal jól működő és sikeres üzleti modellt alakított ki, amelynek eredményeként a szakma és a bérlők által is elismert, modern, magas minőségű, fenntartható és megtérülő fejlesztéseket valósítunk meg idehaza és külföldön egyaránt. Megtiszteltetés, hogy ismét együttműködhetünk az Erste Bankkal, ezúttal Budapest új ikonikus irodaparkjának megvalósításában” – hangsúlyozta Tatár Tibor, a Futureal Development vezérigazgatója.
„Az Erste Bank már több mint egy évtizede dolgozik együtt a Futureal-csoporttal, ez idő alatt a pénzintézet a vállalatcsoport több sikeresen megvalósult irodafejlesztési projektjének finanszírozásában vett részt. Ez is mutatja, hogy a bank elkötelezett partnerei és az értékteremtés mellett. Örömünkre szolgál, hogy ez a partnerség most újabb jelentős állomásához érkezett a Futureal Csoport új zászlóshajó projektjének, a Budapest One irodapark fejlesztésének finanszírozásával.” – emelte ki Deák Tamás, az Erste Bank Hungary Ingatlanfinanszírozási területének igazgatója.
A Budapest ONE irodapark a BREEAM környezettudatos épületminősítési rendszer és a nemzetközi WELL Building Platina előminősítés szerint valósul meg, hogy a környezetvédelem mellett az ott dolgozók egészségére, közérzetére és komfortérzetére is kedvező hatással legyen. A piaci igényekre reagálva indította el a Futureal a Stay Safe kezdeményezését, amelynek keretében a Budapest ONE fejlesztése során új egészségvédelmi előírásokat, illetve technológiai megoldásokat alkalmaznak. Az épületegyüttes tetején egy közel 500 méteres, panorámás futópálya is helyet kap, a mélygarázsban pedig az elektromos autók mellett, elektromos kerékpárok és e-rollerek töltésére is lehetőség lesz.
Futureal