Az Év Irodája verseny kategóriagyőztes épülete többek között panorámás tetőtéri futópályával, tágas közösségi terekkel és tusolóval felszerelt biciklitárolóval is várja az irodaházban dolgozókat.
A Dél-Buda Városközpont Fejlesztés (DBVK) keretében a Kelenföld és Őrmező által határolt területeken Buda egy új városközpontja jön létre. Az új központ megvalósulásában kulcsszerepet játszik a Futureal eddigi legnagyobb irodafejlesztése, a Budapest ONE. A teljes, budai panorámát nyújtó, összesen több mint 66 000 m2-es, fenntartható és energiahatékony irodaházat Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában alakították ki. A 4-es metró, a Kelenföldi pályaudvar, valamint az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál álló komplexum közvetlen járatokkal akár 10 perc alatt megközelíthető a belvárosból.
Az ikonikus formavilágú épületegyüttes első ütemének is már olyan meghatározó bérlők szavaztak bizalmat, mint az ALDI International IT Services, a Doktor 24, az Oracle Magyarország, a DSV Hungária, a Regus, a VCC Live, Roche vagy az Instructure. Az első fázis sikerének köszönhetően párhuzamosan indult el az összesen közel 40 000 m2-es második és harmadik ütem kivitelezése. A komplexum legújabb részeibe költözött be többek között a Vodafone Magyarország, valamint a BT regionális szolgáltatóközpontja. A Budapest ONE aljában működő számos üzlet és szolgáltatás mellett a szintén a Futureal által jegyzett Etele Plaza teljes kínálata is sétatávolságra van az irodai dolgozók számára.
A Budapest ONE tervezésénél külön figyelmet kapott, hogy látványos kialakítása ellenére se nyomja el vizuálisan a lakóövezetet. A szalagszerűen hullámzó épület alaprajzát és homlokzatát a legkedvezőbb beépítést lehetővé téve alakították ki. Úgy tervezték, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön létre.
Az irodaház első üteme hazánkban elsőként kapta meg a WELL legmagasabb Platina minősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat értékeli. Az épület második és harmadik fázisa pedig egyszerre szerezte meg a fenntartható épületeknek járó BREEAM Excellent Design Stage környezetbarát minősítést. A legszigorúbb szakmai standardoknak megfelelően, az időjárás viszontagságainak és a klímaváltozásnak is ellenálló szerkezetű komplexumba energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszert, valamint hővisszanyerős légtechnikai rendszert szereltek be, az irodaház elektromosáram-igényét részben napelemes rendszer biztosítja. A falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de WELL szoba, tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, valamint az épület tetején egy 500 méter hosszú, rekortán borítású, 360 fokos kilátást nyújtó futópálya is a dolgozók rendelkezésére áll. Emellett lehetőség van elektromos autók, kerékpárok és rollerek töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. A közösségépítést segíti elő az épület belsejében lévő fél hektárnyi nyitott köztér, amit egyedi kialakítású zöldterület és színpad tesz közkedvelt találkozóhellyé.
Futureal