A HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport ma felsővezetői változást jelentett be: Radnóty Zoltán, a HB Reavis Magyarország ügyvezetője több mint 10 év után úgy döntött, hogy lemond pozíciójáról. Radnóty Zoltán utódja Jan Hübner, egy komoly tapasztalatokkal rendelkező ingatlanfejlesztő szakember, aki jelenleg a HB Reavis Poland igazgatósági tagja és a kivitelezési üzletág vezetője.
Tavaly szeptemberben kezdte el építeni a WING Zrt. az Ericsson Házat, amely a svéd vállalat új magyarországi székháza, egyúttal egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja lesz. A XI. kerületi Duna-parti, hatemeletes, 24 ezer négyzetméter alapterületű épület mostanra érte el legmagasabb pontját. Az építkezés a tervek szerint halad és 2017 végére készül el.
A WINGHOLDING Zrt. 2017. május 31-én megtartotta közgyűlését, amelyen megerősítették és elfogadták a 2016-os év éves beszámolóját és Konszolidált Pénzügyi Kimutatását. A WINGHOLDING teljesítette az MNB által kért intézkedéseket, így a vállalat kötvényeinek felfüggesztett forgalmazását az MNB június 2-i határozatával visszaállította.
Újra várja a vendégeket a Zsiráf Terasz, az Eiffel Tér Irodaház aljában, az épület előtti, csobogókkal és tóval díszített, zöldellő park közepén. Budapest egyik legnépszerűbb sörkertjében rendszeresen kiállítások, képzőművészeti vásárok, vasárnapi piacok, akusztikus koncertek és DJ-k töltik meg a programtáblát.
Hogyan érhetjük el, hogy dolgozóink szívesen járjanak be dolgozni? Hogyan teremthetjük meg a második otthon érzését a munkahelyen? Valóban a múlté lesznek a klasszikus irodák? Az elmúlt egy – másfél évben a bérlők szempontrendszere megváltozott, a munkaerő megszerzése és megtartása soha nem látott kihívást jelent a cégeknek.
A CPI folytatja felújítási programját, idén a már meglévő fejlesztések mellett megújul az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő Gateway Office Park. A három toronyból álló irodakomplexum modern és innovatív koncepció szerinti átalakítását a CPI Hungary két etapban, 2017. őszére, illetve jövő év első negyedévére tervezi befejezni. Az átalakítás érinti az épület előtti passage, lobby-, illetve közösségi területeket is.
Hazánk legkomplexebb integrált szolgáltatásokat nyújtó építőipari cége, a DVM group új pozíciót hozott létre cégcsoport szinten. Az értékesítési igazgatói feladatkörrel Sellyey Tamást bízta meg, akinek mandátuma a cégcsoporton belüli üzletfejlesztésre és professzionális értékesítésre irányul.
Hamarosan megkezdődnek a felújítási munkálatok a legújabb ágazati trendek és szabványok szerint modernizált Science Park irodaházban, amely várja az igényes irodák iránt érdeklődőket. A beruházási tervek készítése során figyelembe vették az egyetemek közelségét is, ami ihletett adott arra, hogy a tervezésben a fiatal generáció is szerepet kapjon. A Science Park Ötletpályázat nyertesei a felújítást végző DVM grouppal közösen álmodták meg a jövő irodaházát bemutató mintairodát.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.