A Jones Lang LaSalle Incorporated (JLL) bejelentette, hogy különválasztja az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót és Christian Ulbrich, az EMEA régió jelenlegi vezérigazgatója lesz a JLL elnöke. A vezérigazgatói feladatokat továbbra is Colin Dyer látja el és a jövőben is irányítja a vállalat globális stratégiáját, kiemelt figyelmet szentelve az IT és az adatkezelési stratégiákra, valamint felügyeli a LaSalle Investment Management-et és a cég pénzügyi, humán erőforrás, jogi és marketing működését. Ulbrichtól az EMEA vezérigazgatói pozícióját Guy Grainger, a jelenlegi egyesült királyságbeli vezérigazgató veszi át, akinek Chris Ireland lesz az utódja. A változások 2016. június 1-jén lépnek életbe.
Halász-Csatári Gábor, a Cushman & Wakefield budapesti irodájának ipari ingatlanokkal foglalkozó vezetője kifejezetten optimista a modern ipari épületek piacával kapcsolatban. Ahogy egy minapi sajtóbeszélgetésen elmondta, a teljes kihasználatlanság jelenleg az évek óta mért legalacsonyabb értéken, 10,6 százalékon van, míg ha csak a raktárterületeket vesszük, ez az arány már 10 százalék alatt van.
A Colliers International Magyarországon immár LEED for Commercial Interiors minősített irodában folytatja működését, amely egyben a nemzetközi ingatlantanácsadó-hálózat első európai zöld irodájaként debütál. „A saját iroda kialakítása és minősítése legalább annyi figyelmet és munkát kívánt meg, mint az ügyfeleink igényeinek a teljesítése.” – értékelte a folyamatot Szircsák Norbert, a cég zöld minősítési üzletágának vezető tanácsadója az OGH hírügynökség kérdésére, a minősítés átvétele alkalmából.
A CBRE Csoport erőteljes forgalom- és nyereség-bővülésről számolt be a 2015. december 31-én végződött pénzügyi évben: mind az árbevétel, mind a profit új rekordot jelent a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadó jelentésében. Magyarországon 35 százalékkal nőtt a bevétel, és a cég megduplázta munkatársai létszámát 2015-ben.
A Colliers International magyarországi irodája örömmel jelenti be Dallos András kinevezését a cég értékbecslési és tanácsadási üzletágának igazgatói pozíciójára.
A Cushman & Wakefield a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata nyerte el a CPI Hungary kiskereskedelmi portfóliójába tartozó budapesti Europeum bevásárlóközpont és a soroksári, továbbá a dunakeszi Buy-Way kiskereskedelmi parkok üzemeltetési és bérbeadási megbízását, melyek összterülete hozzávetőlegesen 39,000 négyzetméter.
A Cushman & Wakefield és a DTZ sikeres összeolvadása után a cég, negyedik éve, 2015-ben is megtartotta piacvezető pozícióját, köszönhetően a rekordnak számító 89,000 négyzetméteres bérbeadási volumennek, ami 38% részesedést jelent az ügynökségi piacon. A Cushman & Wakefield 117 sikeres tranzakciót zárt 2015-ben, amiből 21 darab 1,000 négyzetméter feletti volt.
A Cushman & Wakefield a mai napon bejelentette, hogy David M Johnston MRICS, a vállalat budapesti irodabérbeadási vezetője, elfogadta az EMEA régió vezetői bizottságának felérését, mely 2016. január 1-el partnerré léptette elő.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.