Az idén 242 ezer négyzetméternyi ingatlan építését kezdik el vagy fejezik be Budapesten az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagvállalatai: ebből 210 ezer négyzetméter irodaház. Az első átadáson már túl is vagyunk, hiszen elkészült a Nyugati téri Eiffel Palace. Az évben elinduló legnagyobb beruházás a 4-es metró végállomásánál épülő, 70 ezer négyzetméteres Budapest One irodaközpont lesz, de bővül a Váci úti irodafolyosó és a Corvin-negyed is.
A 650 főt foglalkoztató KPMG, Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó cége, mintegy 11.200 négyzetméternyi irodát bérel a volt Volga szálló helyén lévő három szárnyból álló, Futureal által fejlesztett Vision Towers irodaházban, elfoglalva annak teljes északi szárnyát, 2014 augusztusától.
A Ustream – az öt éves, részben magyar, sikeres és híres startup cég – nemrég költözött be a Párizsi Nagyáruházba. Az irodaház felső három szintjén csodálhatjuk meg az Y-generációs irodát, ahol a közösségi térnek berendezett kristálykupola igazi kuriózum. A látvány a MádiLáncos Stúdió tervei alapján készült, az irodabútorokat és a break out ülőbútorokat az Europa Design szállította.
Mobil munkahelyekről, új típusú irodákról, az irodaházak környezetbarát értékeiről kérdezte Európa-szerte, így Budapesten is bérlőit a CA Immo ingatlanbefektető: a válaszok meglepően konzervatívak lettek. A bérlőknek csupán 6-8 százalékát érdekli például egy irodaház zöld minősítése vagy környezetbarát megvalósítása, és csaknem 90 százalékuk dönt a megszokott módon inkább a helyszín alapján, a válaszadók fele, pedig a bérleti díjat jelölte meg döntő tényezőként.
BRF legfrissebb irodapiaci jelentése szerint 2014 első negyedévben 57 200 négyzetméter területre volt kereslet a fővárosi irodapiacon, ez a legalacsonyabb negyedéves bérbeadás két év óta, a kihasználatlanság pedig, minimális mértékben, de emelkedett. Ennek ellenére továbbra is bizakodhatunk, erre többek között az ad okot, hogy 2014 első negyedévében végre átadásra került új irodaház.
Idén a befektetők a hagyományosan erős londoni, párizsi és német nagyvárosok ingatlanpiacai mellett egyre érdeklődőbbek az ír, olasz és spanyol lehetőségek, illetve a közép-európai térség iránt, amelynek trendjéből a magyar főváros ingatlanpiaca is profitálhat. – derült ki a CBRE immár 8. alkalommal megrendezett éves ingatlanbefektetési reggelijén.
A Cushman & Wakefield a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kereskedelmi ingatlantanácsadójának legfrissebb adatai szerint a közép-kelet európai régió összes irodaterület bérbeadásának mértéke több mint 1,4 millió négyzetméternyi tranzakcióval, minden korábbi rekordot megdöntött 2013-ban. A tanulmányban Pozsony, Budapest, Prága és Varsó irodapiacait vizsgáltuk, ahol a teljes állomány megközelíti a 12 millió négyzetmétert.
Jelentősen megnőtt tavaly a kis alapterületű, 100-200 négyzetméternél kisebb irodák iránti kereslet a budapesti irodapiacon, ami az alacsonyabb létszámú cégek bővülő lehetőségeinek, illetve a nagyobb vállalatok racionálisabb irodaigényének is köszönhető – derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó legfrissebb irodapiaci elemzéséből.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.