A Növekedés 2013 konferencián többek között arról fog beszélni, hogy a múltbeli válságok tapasztalatait felhasználva ugyan sikerült elkerülni a nagyobb visszaesést, de a fellendülés késlekedik. Melyek voltak azok az eszközök, amelyeket Magyarország és az Európai Unió használt, és ezek mennyire voltak sikeresek?

A jegybankok általában és az Európai Központi Bank (EKB) különösen igyekezett enyhíteni a válságot a likviditási hiány kezelésével. A probléma az volt, hogy a válság ennél jóval mélyebben hatott, és a likviditási többlet nem volt elég ahhoz, hogy elejét vegye a hitelezés visszaesésének. Általános bizalmatlanság alakult ki a gazdaság szereplői között, és ezt a bizalomvesztést nem könnyű visszaállítani. Az európai válságkezelésben is kevésnek bizonyult a likviditási helyzet kezelése, de Magyarországon még tetézte a problémát, hogy a válságkezeléssel párhuzamosan Magyarország lépéseket kényszerült tenni a túlzott-deficiteljárás alól való kikerülés érdekében, a költségvetési szigor lassította és lassítja a válságból való kilábalást.

A bankokra kivetett terhek visszaszorították a hitelezést, hitelek nélkül pedig nem képzelhető el a fellendülés. A magyar jegybank most indított programja ezen próbál javítani, de ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, bár a hosszú távú következtetéseket még korai lenne levonni.


Melyek a mostani válság legfontosabb tanulságai Európára nézve?

Két nagyon fontos tanulsága van a válságnak. Először is, az elmúlt néhány év bebizonyította, hogy szükség van egységes bankfelügyeletre az Európai Unióban. Bár még nagyon sok kérdés maradt nyitva, de ezen a téren az integráció mélyülni látszik. A másik tanulság az, hogy monetáris unióban a folyó fizetési mérleg hiánya is vezethet fenntarthatatlan helyzethez. Erre sokkal jobban oda kell figyelniük a döntéshozóknak és a kutatóknak, milyen külső tőkebeáramlással finanszírozott felzárkózási folyamat működőképes és milyen a fenntartható modell.

 
Névjegy Halpern László a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után 1974-ben ke­rült a Köz­gazdaságtudományi Intézetbe, melynek igazgatója, tudo­má­nyos főmun­ka­tár­sa. Rendszeresen publikál az árfolyamelmélet, a közép-kelet-európai árfo­lyam-politika, a mak­ro­ökonómiai stabilizá­ci­ós elmélet és gazda­ság­poli­ti­ka, a vállalati visel­kedés és a külke­res­­kedelem témakörökben. Számos nemzet­közi kutatási együttműködésben vett részt, közü­lük többet az Európai Unió Bizott­sága támogatott. Az Első Privatizációs Prog­ram felkért szak­­értője volt és azóta is több intézmény – GM, IKIM, IKM, GKM, MNB, OMFB, PM – szakértői fel­kérésének tett eleget. Taní­tott a Lille-i Egyetemen (1983, 1989), a párizsi Sorbonne Egye­temen (1991), a Rajk László Szak­kol­légiumban, a Széchenyi István Szak­kol­légiumban, a Láthatatlan Kol­lé­giumban és az Erasmus Kollégiumban. Jelenleg a Közép-euró­pai Egyetemen tanít. A londoni Centre for Economic Policy Research (CEPR) tu­dományos munkatársa és a budapesti Közép-európai Egyetem közgazdaságtani tanszékének rendszeres vendégprofesszora, az ELTECON tanácsadó testületének tagja és a European Trade Study Group tudományos bizottságának tagja. 2013-ban az MNB Popovics-díját kapta meg.



Mit gondol Európa hosszú távú versenyképességéről? Mennyire lehet egy egységes egészként beszélni Európáról a versenyképesség tekintetében?

Úgy tűnik, hogy a két versenytárs, Amerika és Ázsia mellett Európa lemaradóban van, legalábbis jelenleg. Azt, hogy ebben lesz-e hosszú távon változás, a következő egy évtized el fogja dönteni. Kérdéses például az, hogy mennyire fenntartható az ázsiai/kínai növekedési modell. Amerika helyzete viszonylag stabilnak tűnik az állandóan megújulni képes gazdasági szereplőknek és az innovatív megoldásoknak köszönhetően. Európa pedig nehéz helyzetben van, a versenyképesség szempontjából mélyülő integrációra lenne szüksége, de ez egy lassú és konfliktusokkal, érdekütközésekkel terhelt folyamat. Európán belül pedig látszik, hogy a versenyképesség terén a meglevő különbségek nem csökkentek.


Mit gondol Magyarország növekedési kilátásairól régiós összehasonlításban?

Magyarország a régióban betöltött szerepét tekintve az erős középmezőnyből az utóbbi időben visszaszorult, és most úgy tűnik, hogy ez tartósan így is maradhat. Magyarországnak és a sperégiónak is meg kell találnia azt a szerepet, amely segíti a felzárkózást az unió többi országához, ez egyszerre érdeke a régiónak és az uniónak is. Jelenleg a régió egyik legjellemzőbb problémája, hogy bizonyos mértékig megkérdőjeleződött a feldolgozóipari beszállítói modell; a külkereskedelem koncentráltsága sérülékennyé teszi a gazdaságot.



Mit jelent, hogy koncentrált külkereskedelem és miért probléma ez?

Az, hogy Magyarországon és a régióban koncentrált a külkereskedelem, az két dolgot jelent, egyrészt kevés számú cég bonyolítja a külkereskedelem nagy részét, a másik, hogy kevés számú terméket állítunk elő exportra. Mindkettő jelenség jellemző az egész régióra is. De ez még önmagában nem lenne baj, a fontos az, hogy a termékválaszték képes legyen megújulni, reagálni a változásokra, alkalmazkodni. Azt, hogy ezen a téren, hogy áll a régió jelenleg, ezt nehéz megítélni. Ami azonban a régió gazdaságát egyértelműen sérülékennyé teszi, az az, hogy az autógyártásra specializálódott, de nem alakult ki az erre a regionális piacra épülő beszállítói hálózat. A beszállítók, helyi vállalkozók, mérnökök, nem "repültek rá" a jelentős exportot bonyolító vállalatokra, ahogy Németországban például ez megtörtént. E kettő együtt teszi a gazdaságot kiszolgáltatottá.

 

Privatbankar.hu