Kelet-Közép-Európa városai közül a legnagyobb irodapiaccal Varsó rendelkezik, ahol 2018-ban közel 5,5 millió négyzetmétert tett ki az összes iroda együttes alapterülete. Lengyelország irodapiaci szempontból is többpólusú, ahol a főváros mellett még hat nagyobb városrégiót lehet kiemelni mérhető irodapiaccal. Ezek közül Krakkó a legnagyobb, ahol közel 1,2 millió négyzetméternyi iroda található. 

Vajon mennyi iroda van a szomszédos fővárosokban? - És hol áll Budapest?

A vizsgált öt főváros közül Budapest áll a második helyen - a tavalyi évben 3,5 millió, az idei év elején 3,6 millió négyzetméterrel, kevéssel megelőzve Prága 3,4 millió, Bukarest 2,8 millió és Pozsony 1,7 millió négyzetméterét.


Más a helyzet viszont, ha a települések népességét is figyelembe vesszük. Ebben az esetben a kevesebb mint félmilliós népességű Pozsony ugrik az élre, ahol az egy főre jutó irodaterület eléri a 4 négyzetmétert. A második helyen Varsó áll bő 3 négyzetméterrel, amit Prága, 2,7, majd Budapest 2 négyzetméterrel követ.

A budapesti irodaállomány alakulásáról részletesebben is megszólalnak a szakértők a május 8-án megrendezésre kerülő FM & Office 2019 konferencián, ahol kiemelt témaként a jövő irodapiaci megoldásai és technológiai újításai is szóba kerülnek. Az előadók között lesz: 

Duchaj Péter, ingatlan menedzsment központvezető, Magyar Telekom Nyrt. Dömötör Mónika, bérbeadási vezető, Gránit Pólus Erdei Bálint, vezérigazgató, RedWood Real Estate Holding Kovács András, Sales Director, Indotek Group Nagy Viktor, Country Manager Operations Hungary, Immofinanz Group Pető Gábor, ingatlanfinanszírozási igazgató, UniCredit Bank Hungary Zrt. Pál Tamás MRICS, Head of Office Agency, Tenant Representation, ESTON International

 

Bérleti díjak, üresedés, hozamok
Az állományhoz viszonyított erős kereslet jellemzően magasabb bérleti díjakat eredményez. Ebben a tekintetben a dobogó három helyén Varsó, Budapest és Prága áll, rendre 24, 23 és 21 eurós négyzetméterenkénti havi bérleti díjakkal. Ezt követi a másik két főváros, Bukarest és Pozsony, a többi lengyel városban ennél alacsonyabb szintekkel, 13-15 euró körüli prémium bérleti díjakkal találkozhatunk. 

Vajon mennyi iroda van a szomszédos fővárosokban? - És hol áll Budapest?

Érdekesség, hogy Varsóban relatíve magas, 11 százalékos az üres területek aránya, mégis ott a legmagasabbak a bérleti díjak. A leginkább telített állománnyal pedig Pozsony rendelkezik, ott 5,8 százalék ennek aránya.


Sem fejlesztőként, sem befektetőként nem mindegy, hogy milyen prémium hozamok jellemzők. Ebben a tekintetben Varsóban és Prágában láthatjuk a legalacsonyabb szinteket, mindkét városban 4,75 százalékos hozamszintet mértek az elemzők. Budapest Pozsonnyal és Wroclaw-val áll egy szinten, 6 százalékos értékkel, míg a legmagasabb hozamok Bukarestben és Katowicében voltak 7,25 és 7,5 százalékkal.
 

Várható fejlesztések
Összességében az látszik, hogy a vizsgált 11 város mindegyikében jelentős fejlesztések zajlanak. 2021-ig szinte mindenhol legalább 20 százalékkal fog nőni a meglévő állomány, de van olyan hely - főként a lengyel iparvárosok - ahol 40 százalék feletti növekedés várható. 

Vajon mennyi iroda van a szomszédos fővárosokban? - És hol áll Budapest?

Budapest ebben a tekintetben a középmezőnyben található, de így is 24 százalékos bővülésre lehet számítani, ami azt jelenti, hogy a hazai irodaállomány 2021-re elérheti a 4,3 millió négyzetmétert. Varsó vezető szerepét azonban semmi nem veszélyezteti, a meglévő 5,4 millió négyzetméterhez további 1,2 millió négyzetméter épül, vagyis hamarosan már 6,6 millió négyzetméternyi állomány áll majd rendelkezésre a lengyel főváros bérlői számára