Új koraszakot nyithat az AI az ingatlanüzemeltetésben
2024. június 28.
A mesterséges intelligencia térhódításával egyre több iparág ismeri fel és használja ki a technológiában rejlő lehetőségeket, legyen szó stratégiai tervezésről vagy a mindennapi operatív feladatok kezeléséről
A mesterséges intelligencia alkalmazásának számtalan módja lehet a facility management területén is, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni ma még a technológia jelentette kockázatokat.
Andrew Knight az RICS vezető elemzője adott elő Londonból az AmCham Workspace & Facility Management bizottságának tavaszi évadzáró ülésén. A szakértő hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia használata során ma még megkerülhetetlen az előzetes tervezés a technológia kockázatai miatt annak érdekében, hogy az AI a leghatékonyabban támogathassa a döntéselőkészítést. A szakmai beszélgetést Kákosy Zsolt MBA MRICS, az ICON Property Management igazgatója nyitotta meg, amely során visszatekintett az eddigi eseményekre és pár bevezető gondolatot osztott meg a témával kapcsolatban.
Kuczogi László, a K-ép Stúdió ügyvezető igazgatója előadásában részletesen fejtette ki, hogy az adatvezérelt megoldásoknak köszönhetően a mesterséges intelligencia nagy segítséget nyújthat az automatizálásban, energiafelhasználás optimalizálásában, valamint a kockázatok és beruházások értékelésében, legyen szó a világításról, hőmérsékletkezelésről vagy a prediktív karbantartásról. A technológia újszerűsége miatt elengedhetetlen az előzetes tervezés és a potenciális kockázatok figyelembevétele. Habár ezek a rizikófaktorok ma még megalapozottak, nem érdemes a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségét elvetni, mivel az AI használatával jelentős versenyelőnyre tehetünk szert.
Kuczogi László kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia a facility management évtizedes reaktív modelljét a proaktivitás irányába mozdíthatja el. Ez új, eddig nem ismert kompetenciákat kíván meg a létesítményüzemeltetőktől. Felvázolt egy lehetséges, új adatvezérelt, előremutató működési modellt az FM területen, amely az AI támogatásával átalakíthatja a ma sok helyen jellemző metódust, amikor az üzemeltető a felmerülő problémák észlelését követően, azokra reagálva keres megoldást. A szakértő szerint a mesterséges intelligencia a tervezésben és a kockázatelemzésben támogathatja elsősorban a facility managerek munkáját.
Magyarországon a jelenleg rendelkezésre álló iparági adatok szűkössége, valamint a lassabb léptékű digitalizáció és a fővároscentrikus piac versenyhátrányt jelenthet a mesterséges intelligencia hatékony alkalmazásában. Kuczogi László ugyanakkor bizakodó, hogy az ESG jelentéstételi kötelezettség és az éves riportok összeállításához szükséges elkerülhetetlen fejlesztések hozzájárulhatnak a digitalizációs folyamatok felgyorsításához.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.