A tulajdonában lévő saját kezelésű épültekbe jelentős számú új bérlő érkezett, és sokan meghosszabbították bérleti szerződéseiket, összesen csaknem 8.000 négyzetméteren. Az irodaházak felújítása sem állt meg: több épületben megújultak a közös terek és irodák, illetve épület-gépészeti modernizáció is történt.

- Kérem, hogy dióhéjban mutassák be a céget! Melyek a legfontosabb tudnivalók az S IMMO-ról?
- Sermer Katalin: A bécsi székhelyű S IMMO AG immár tizenhárom éve van jelen a hazai ingatlanpiacon, magyarországi leányvállalata, az S IMMO Hungary közel 100 ezer négyzetméternyi kereskedelmi ingatlant kezel, köztük hét központi elhelyezkedésű pesti és budai irodaházat, valamint a Budapest Marriott Hotelt. Az S IMMO bérlői között nem véletlenül van számos olyan vállalkozás és intézmény, amely több mint egy évtizede – sőt van, amelyik már 20 éve – hűséges maradt az irodájához: az S IMMO Hungary ugyanis folyamatosan invesztál épületeibe. 2013-ban is számos korszerűsítés és felújítás történt az irodaházakban, és a munkák 2014-ben is folytatódnak.


- A szektorban járatosak szerint az Önök egyik „ismertetőjegye” a folyamatos fejlesztés. Mi a vezérfonal a beruházásoknál?
- Baráth Barbara: A fejlesztések célja, hogy az irodák megfeleljenek a 21. század igényeinek: mind az épületgépészeti, mind az esztétikai felújítások során a környezettudatos szemlélet dominál, így valamennyi irodaházban működik a szelektív hulladékgyűjtés, a kerékpárral közlekedők számára pedig tároló, zuhanyzók és öltözők állnak rendelkezésre.


-  Feltételezem, hogy a lényeg itt is a részletekben van. Vegyük sorba, az S IMMO épületeit! Milyen változások történtek a Váci úti River Estates irodaházban?
- Fábián Zoltán: A River Estates irodaházban közel 2 millió eurós beruházással szinte a teljes épületgépészeti rendszer megújult. A bérlők kényelme és a kedvező üzemeltetési költségek érdekében egy VRV hőszivattyús rendszer került beépítésre a hűtés-fűtés és a légtechnika kiszolgálására. Az új berendezések segítségével az irodaház „A” kategóriás szolgáltatásokat nyújt, az energiafelhasználás 10-30 százalékos mérséklése mellett. Az épületben 2014-ben sem állnak le a fejlesztések, mivel a River Estates homlokzata, a recepciók és a közös terek is megújulnak. Július közepén pedig új bérlőként a Hostlogic Zrt. költözött csaknem 800 m2-en, a hetedik emeletre. 


- Az Önök kezelésében van a sokak által kedvelt Blue Cube a Váci út másik oldalán, illetve a Hegyalja úton található Buda Center irodaház is. Itt milyen fejlesztések történtek?
 - Sermer Katalin: A Váci úti Blue Cube irodaház az S IMMO Hungary iroda-portfoliójának különleges gyöngyszeme. Esztétikai megoldásai és a szolgáltatások minősége a fővárosi irodapiac élvonalát jelentik. Az ingatlanpiac szereplői részéről is visszaigazolást nyert az épület: egy internetes szavazáson „Az Év Irodaháza 2013” közönségdíjat érdemeltük ki. Ugyanez az igényesség érhető tetten a Hegyalja úton található Buda Centerben is, ahol az irodaház eredeti tervezője, Virág Csaba vezetésével a homlokzat idén teljesen megújul, a bérlők pedig hamarosan élvezhetik a pazar kilátást a 200 négyzetméteres tetőteraszon, ahol rendezvények lebonyolítására is lehetőség nyílik.

- A város egyik emblematikus épülete a City Center. Itt milyen fejlesztések történtek?
- Baráth Barbara: A Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út találkozásánál elhelyezkedő City Centerben mostanra teljesen megújult a recepció és a lobby terület, a főbejárat előtti külső térburkolat valamint a bejárati portál és a homlokzat. Az irodaház megújulásával párhuzamosan, több kisebb, 100 és 300 m2-es tranzakció mellett, szinte a teljes 3. emeletet elfoglalta a Plazmaferezis központ, és a földszinten kávézót nyitott a Coffea Arabica.


- A város másik részein, a belvárosban és a Hungária körút mentén is vannak házaik.
- Fábián Zoltán: Valóban, az S IMMO portfoliójának tagja a Szegedi úti Twin Center is, amely adottságainak köszönhetően számtalan lehetőséget kínál leendő bérlőinek, sőt, built-to-suit (BTS) típusú kialakításra is lehetőség nyílik. A teljesen megújult recepció 2014 tavaszán készült el. A Nagymező utcában álló Pódium Irodaház az idei átfogó felújítás során teljesen új identitást kap, a modern épületgépészeti technológia megvalósításával az irodaház kiváló irodákat kínál az igényes és fenntartható munkakörnyezetet kereső cégek számára a belváros szívében.


- A szakmában kevesen tudják, hogy Önöké a Maros utcai Business Center.
- Sermer Kartalin: igen, a Maros utca Business Center, ez a svéd építésű nívós irodaház is a portfóliónk része, és talán azért kapott kevesebb publicitást, mert 2010 óta 100%-os telítettséggel működött egészen mostanáig. Jelenleg a földszinten egy 700 m2-es üzlethelyiség keresi következő bérlőjét, ősszel pedig további két terület lesz ismét szabad a magas presztízsű irodaházban. A Maros utca Business Centerben érezhető a XII. kerület, közelebbről a Városmajor csendje és nyugalma, ugyanakkor néhány perc sétával elérhető a Széll Kálmán Tér közlekedési csomópontja, a Mammut bevásárlóközpont, valamint a Déli Pályaudvar is.


- Kicsit hasonlóan „rejtett kincsük” a Marriott Hotel, a Duna korzón.
- Baráth Barbara: Igen, a Budapest Belvárosában a Marriott lánc által üzemeltetett ötcsillagos szálloda a Budapest Marriott Hotel is az S IMMO tulajdona. A Duna korzó ikonikus épületét a Kossuth-díjjal és Ybl Miklós díjjal elismert Finta József tervezte. Az építész érdeme, hogy a szálloda 364 szobájának mindegyike a Dunára néz. A Budapest Marriott Hotel 30.000 m2-es épülete 2006 óta tartozik a portfóliónkba. Az azóta eltelt 8 évben sokat tettünk azért, hogy a hotel - a Peppers’ Mediterrán éttermével, Aqua Lounge Bárjával, látványkonyhájával, 17 konferenciatermével, valamint lélegzetelállító panorámájával -, az üzleti turizmus egyik legkedveltebb célpontja legyen. 2007-2009 között a közös területek és a szobák, míg 2013-2014-ben valamennyi fürdőszoba és a teremgarázs került felújításra.

 

Irodakereso.info