A siker a jó lokációnak, a széles szolgáltatási palettának, valamint az újonnan bevezetett népszerű és rugalmas irodaszolgáltatásoknak köszönhető. Kialakításra került egy magas színvonalú myconference rendezvény- és tárgyalóhelyszín, valamint megújult a kerékpárosok kényelmét szolgáló infrastruktúra és még idén elindul az étterem felújítása is.

A myhive márka egyik zászlóshajójaként működő budapesti myhive Átrium Park irodaház folyamatosan magas bérbeadottság mellett működött, ahol kezdettől fogva sikeres és népszerű a vállalat nemzetközi irodakoncepciója. A bérlői igényekre reagálva számos új szolgáltatás került bevezetésre: 2019-ben elsőként itt nyitottak budapesti irodaházban gyermekmegőrzőt, egy évvel később pedig itt debütált a mybeauty szépségszalon. Az elmúlt hónapokban az irodaházban bevezették a myhive márka két új – myoffice és a mycowork – rugalmas irodakoncepcióját, és mostantól a myconference rendezvény- és tárgyalóhelyszín is a bérlők rendelkezésére áll.

A fejlesztéseket a bérlők is értékelték, hiszen a meghosszabbított bérleti szerződéseknek, valamint az új bérlőknek köszönhetően a myhive Átrium Park elérte a 100%-os bérbeadottsági szintet az irodaterületek tekintetében. Az új bérlők közül már többen is a nemrégiben bevezetett rugalmas irodaszolgáltatásokat választották.

Rugalmas irodatermékek és megújuló belső

Az elmúlt évek változásai következtében nagy igény mutatkozott rugalmas irodai termékekre, és a vállalat erre reagálva alakította ki a myoffice szolgáltatást. Ez az ügyfelek kívánsága szerinti, egyedülálló kényelmi funkciókkal ellátott, akár azonnal költözhető, dedikált irodatereket kínál rugalmas konstrukcióban.

A mycowork keretében rövid időtartamra (minimum egy hónapra) akár egyetlen munkaasztal bérlésére is van lehetőség egy prémium irodaház teljes szolgáltatásportfóliójának használata mellett. A well-being érzés megteremtését szem előtt tartó koncepciót a szállodák stílusa ihlette. A közösségi iroda teljesen felszerelt olyan szolgáltatásokkal, mint az internet-hozzáférés, nyomtatási lehetőség, takarítás, postai és csomagküldő szolgálat vagy italválaszték.

Emellett átadásra került a legmodernebb audiovizuális technikával felszerelt több funkciós – rendezvények, fogadások, előadások megrendezésére alkalmas – konferenciaterem. A myconference területén a közösségi terek mellett lounge részt és külön tárgyalókat is kialakítottak, illetve teljes körű catering szolgáltatás is elérhető a bérlők számára.

„Az új, rugalmas irodai szolgáltatásainkkal maradéktalanul ki tudjuk szolgálni bérlőink igényeit, amelyek az elmúlt időszakban megváltozott irodabérleti trendeket tükrözik. A myoffice és a mycowork szolgáltatások mellett bérlőink természetesen az irodaépület teljes myhive-szolgáltatáscsomagját is élvezhetik: a kiváló infrastruktúrát, a közösségi tereket és minden myhive-tagnak járó további kényelmi szolgáltatást” – mondta Vörös Ottó, Country Manager Finance & Support, IMMOFINANZ Hungary.

A szolgáltatások bevezetése mellett a bérlői elégedettség magas szinten tartásához a vállalat folyamatosan fejleszti az irodaépületet. Felújításra került a kerékpárosok kényelmét szolgáló öltöző, zuhanyzó és tároló, illetve ebben az évben megújul az étterem is.

Fenntartható működés

Az IMMOFINANZ bérlőivel együttműködve alakítja ki és valósítja meg a tavaly év végén bejelentett nulla kibocsátású stratégiai küldetését, amelynek megfelelően 2030-ra 60%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok teljes kibocsátását (a 2019-es szint alá), hogy 2040-re elérje teljes értékláncában a zéró kibocsátást, túlteljesítve az EU 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját. Már most gőzerővel dolgozik a stratégia megvalósításán, első mérföldkő, hogy ettől az évtől a teljes hazai iroda-portfóliója zöld energiára támaszkodik.

Nincs ez másként a myhive Átrium Parkban sem, ahol többek között a szelektív hulladékgyűjtés, a közös területek led világítása és mozgásérzékelős lámpák szolgálják a fenntartható működést. 2022-től a teljes irodaház zöld energiával működik, beleértve a parkolót és a közös területeket is.

 

IMMOFINANZ