Az Alliance of Commercial Real Estate Advisors szerint a koronavírus-járvány jelentősen átalakítja mind az iroda, mind pedig az ipari, kereskedelmi ingatlanok piacát, így minden eddiginél nagyobb szükség van egy trendeket prognosztizáló közös hangra. Az ACORA legfontosabb célja, hogy edukálja a nagyközönséget a kereskedelmi célú ingatlanokkal és bérleményekkel kapcsolatban, illetve tájékoztassa a gazdasági élet szereplőit a várható ingatlanpiaci változásokról.

„A koronavírus-járvány teremtette speciális igény és a karantén szülte többletidő is segített, hogy végre megalakuljon az ACORA, amelyre már régóta szükség lenne a hazai piacon.” – mondta a szövetség megalakulását kezdeményező Saly Miklós, a REscon Kft. szakmai vezetője. „Jól látható, hogy a magyar nagyközönség – beleértve a gazdasági élet szereplőit is – még mindig a lakásügynökökkel azonosítják az ingatlanszakmát, holott a cégek ingatlanbérleményeivel, befektetéseivel foglalkozó üzleti ingatlanszakma ennél jóval komplexebb és teljesen más jellegű szolgáltatásokat nyújt.” – tette hozzá a Citireal Kft. vezetőjeként Papp Róbert. „Ráadásul az üzleti ingatlanbefektetések piacán tízből hét tranzakció ma már magyar vásárlókkal zajlik, így itt az ideje, hogy a magyar gyökerekkel rendelkező ingatlancégek is jelentősebben képviseljék magukat a piacon.” – állítja Hopka Attila, az AN Limited Kft. ügyvezető igazgatója. Ezzel egyetértve Istók Ottó, a Grifton Kft. vezetője elmondta: „Az ACORA kötelékébe tartozó vállalkozások régóta jelen vannak a piacon, ismerik a magyar viszonyokat, az itt megjelenő hazai és multinacionális szereplőket, tisztában vannak a nem lakáscélú ingatlanszakma minden vetületével, és egyre meghatározóbb szerepet töltenek be gazdasági és szakmai szempontból.” Fekete Richárd, a PSG Kft. igazgatója szerint „most jelentős paradigmaváltás történik az irodapiacon is. A postcovid-időszakban átalakul az irodák szerepe a home office térnyerése miatt, a munkahelyek sokkal inkább a közösségi érintkezéseket szolgálják majd, mint a munkavégzést és ez befolyásolja a bérlet területek nagyságát és azok funkcióját is.”

Az ACORA tagjai öt pontban foglalták össze a jelenlegi trendeket, amelyek meghatározzák a cégek ingatlanokkal kapcsolatos döntéseit:

1.    Az irodák piacán jelentős átalakulások zajlanak. A home office térnyerése miatt az irodai munkavégzés jelentősége csökken, a kapcsolattartást szolgáló terekre viszont nagyobb lesz az igény. Emellett a kötelező távolságtartás jóval kevesebb munkaállomást engedélyez ugyanannyi négyzetméteren, mint korábban. Mivel szinte minden cégnél új igények lépnek fel, nagyon fontos, hogy független bérlőképviseletre szakosodott, rugalmas ingatlanügynökség segítse a bárbeadóval való tárgyalásokat és rugalmas kondíciók kidolgozását és az új munkahelyek megteremtését.

2.    Az ipari és logisztikai ingatlanok területén bővülés várható. Az internet térnyerésével, a szállítási bizonytalanságok miatt, megnő a rugalmas logisztikai szolgáltatások és a raktárak iránti kereslet, amelyek száma már most is véges, így újabb jelentős beruházások várhatóak. Sok multinacionális cég a gyártás Európába való visszatelepítésében gondolkodik, amely szintén új lehetőséget biztosít a Közép-Kelet Európai régiónak, így Magyarországnak is.

3.    Az ingatlanbefektetések, eladási tranzakciók piaca nem fagyott be a lakáspiachoz hasonlóan. Bár több befektető is kivár a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt, már megjelentek azok a szereplők is, akik az újonnan adódó lehetőségekre vadásznak. Ugyanakkor a piacon nem tapasztalható, hogy megjelennének új, kedvező árú ingatlanok bedőlt hitelek vagy csődök miatt.

4.    Felnőtté vált a magyar piac. Mint minden fejlett piacon – nálunk is – egyre inkább az a jellemző, hogy magyar befektetők bonyolítják a legtöbb ingatlantranzakciót. Míg a rendszerváltás után főként külföldi szereplők vásároltak ingatlanokat és fejlesztettek, addig ma már ez az arány eltolódott a hazai befektetők irányába, ami a piac érettségét mutatja.

5.    A komplex ingatlanszolgáltatásoké a jövő. Egy üzleti ingatlanokkal foglalkozó cég ma már teljeskörű tanácsadást biztosít, amelybe a befektetési és fejlesztési tanácsadás, a műszaki és ingatlanszakmai támogatás, a teljeskörű bérlőképviselet, az ingatlanok ismerete, az értékbecslés és kutatások lebonyolítása is beletartozik. Ez komoly támogatást jelent azoknak a gazdasági szereplőknek, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat, hiszen így költséghatékonyabbá és könnyebbé válnak az ingatlanokkal kapcsolatos folyamatok, döntések.

 


ACORA