2024 második negyedévében közel 105,000 négyzetméternyi ipari bérleti tranzakcióban vett részt, amely az agglomerációt is magába foglaló főváros teljes ipari bérleti piacának 56%-át jelenti, ezzel pedig az ügynökség az ipari bérbedási piac meghatározó szereplőjéből piacvezetővé vált.

A legtöbb új bérleti szerződés az ipari ingatlanpiacon a 108 Real Estate által került megkötésre, közreműködésükkel több új cég kezdte meg magyarországi működését. Az új szerződések megkötése mellett lényeges volt a meglévő ügyfelek szerződéseinek meghosszabbítása is, amelyre a bérbeadók különösen nagy hangsúlyt fektetnek. A piac ugyanis továbbra is a bérlőknek kedvez, akik széles választékból és versenyképes bérleti feltételekből profitálhatnak. Mindezek mellett az ügynökség sikeresen képviselte a CTP Hungary-t egy 100,000 négyzetméternyi, több hazai CTParkot érintő bérleti tárgyalási tranzakcióban.

Ezek a tranzakciók nem csak a szakmai sikereket tükrözik, hanem azt is megmutatják, hogy a jó lokációra és az igényes megoldásokra továbbra is magas a kereslet.

„A piacot erős piaci kereslet és aktív bérbedási tevékenység jellemez, így nagy szükség van kollégáink magas szintű, naprakész piaci ismertére, valamint a trendek folyamatos figyelésére. Úgy érezzük, ügyfeleink nagyra értékelik ezt, akiknek továbbra is hálásak vagyunk a folyamatos bizalomért és együttműködésért!” – tette hozzá Fazekas István, Managing Partner, 108 Real Estate.

Legújabb trendek a hazai ipari-logisztikai piacon

Az utóbbi negyedévben a piacot erős kereslet és aktív bérbeadási tevékenységek jellemezték, a projektek és befektetések típusában pedig jelentős diverzifikáció figyelhető meg. Továbbra is meghatározó iparág az autóipar, mind logisztikai, mind gyártói igényekből adódóan a szektorban több új bérbeadási tranzakció is történt. Magyarország továbbra is közkedvelt helyszíne a külföldi működőtőke-beruházásoknak, amelyek bérleti igény formájában az ipari ingatlanok piacán is megjelennek.


108 Real Estate