Budapest legdrágább homlokzata a 8. kerületben épül?
2017. november 30.
A 8. kerület kilábalása a régi megítélésből, a környék egyre élhetőbb átalakulása jelenleg Budapest legizgalmasabb folyamata. .
Azok, akik a Szigony utcát meghallva még mindig felszisszennek - vagyis akik elég idősek ahhoz -, nem is ismernek rá a Corvin-negyed épülése után a környékre. És a kerület felfejlődése nem állt meg itt: logikusan a Nagykörút és a hármas metró volt a kiindulási pont, de a Corvin után már itt van a Magdolna negyed átalakulása , majd ezután az Orczy-kert környéke következik.
Ez a változás egyrészt köszönhető az önkormányzati és szociális ellátórendszernek, akik nyugati mintára változtatják élhetőbbé a Magdolnát is. Közösségi mosodát hoztak létre wifivel, hiszen ott erre valós igény van, a felújított tereket pedig a lakók gondozásába adták, akik programokat szervezhetnek oda, de a karbantartást is meg kell oldaniuk. Másrészt sokat számít az is, hogy az ingatlanberuházók az új építésű ingatlanok felépítésével átszabják a környék megítélését, ezzel növelik az ingatlanárakat, a saját határaikon kívül is.
Mi az eredmény? 10 éve a lakások 80 százaléka volt komfort nélküli, ma már 80 százalék komfortos. A környék fejlődésének alapja a projektben részt vevő ingatlanfejlesztő szerint, hogy a helyiek nagy része mindent megtesz, hogy növelje az életszínvonalát. Ebbe a folyamatba csatlakoznak be az ide költöző fiatalok, művészek és a környéken tanuló és fogyasztó diákok. A Magdolna ingatlanfejlesztéseinek központjában a Mantra Development áll, akik először gondolták azt a thaiföldi luxusberuházások és a rózsadombi építkezések után, hogy van értelme itt belekezdeni valamibe. Hobbiprojektnek is felfoghatjuk: olyasmi volt a cég számára, ami izgalmas, amit szokatlan, ami alkotómunka. Koncepciója arra épül, hogy a VIII. kerületben állítólag 35 ezer (!) felsőoktatásban tanuló diák él, akiknek a legnagyobb része ugyan itt tanul, de távolabb lakik. Nekik a környék ideális, szexi lakásban akarnak élni abban a pár évben, amíg itt tanulnak, közel az egyetemeikhez és a bulikhoz. Valószínűleg ez lesz Budapest legdrágább négyzetméteráron épített társasházi homlokzata a kivitelező szerint. Persze a cég nem a véletlenre bízta, bejönnek-e a számításai, vagy sem. Mielőtt belevágott ebbe a projektbe, rengeteg szempontot mérlegelt, külföldi hasonló projektek sikerét is vizsgálta és arra jutott, hogy noha a Corvin-negyednél fontos volt a tömegközlekedés közelsége, és persze fontos a piac, meg az egyetem jelenléte is, mégis a legfontosabb: a gazdag szomszéd. Azok a városrészek fejlődtek a várakozásoknak megfelelően, ahol a szomszédos kerületben volt tőke. Ez pedig itt nem lesz probléma. Az viszont, hogy egy ilyen cég piaci alapon így döntött, és tesz is a környék fejlesztéséért, azt mutatja, hogy a Magdolna-negyed fejlődése megállíthatatlan lesz, és érdemes lesz rendszeresen idelátogatni majd, hiszen másféle izgalmakat is rejt hamarosan a kerület a korábbiakon túl is.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.