Az OTP Ingatlanbefektetési Alap vásárolta meg a MOM Park-ot
2018. augusztus 10.
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta Budapest több szempontból is kiemelt bevásárlóközpontját, a MOM Parkot. Az ingatlanpiac iránti töretlen befektetői bizalmat jól mutatja, hogy egyik legnagyobb hazai ingatlanbefektetési alap nettó eszközértéke idén júliusban már meghaladta a 310 milliárd forintot.
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap a 2017-ben megvásárolt WEBC, BSR irodaházak és a csepeli Sziget Center után egy újabb, jelentős kereskedelmi ingatlanról írt alá adásvételi szerződést. A MOM Park eddig a Morgan Stanley Real Estate Investing – WING - CC Real által közösen vezetett alap tulajdonában volt. Az ingatlan akvizíciója illeszkedik az Alap több éve folytatott üzleti stratégiájába, amely szerint a korábban megvásárolt „A” kategóriájú irodaházak mellett a portfoliót hasonlóan magas minőségű, jó bérbeadottsággal rendelkező, hosszú távon is jól teljesítő kereskedelmi ingatlanokkal is bővítik.
„Az elmúlt időszakban megvásárolt irodaházak mellett stratégiai célunk volt a portfolió bővítése a retail szegmens irányába, ezért aktívan kerestünk megfelelő célpontot. A MOM Park és közvetlen környezete mára egy modern, multifunkcionális városrésszé nőtte ki magát, adottságai egymást erősítik, így hosszú távon hozhat az ingatlan kedvező hozamot befektetőink számára” - nyilatkozta a tranzakció kapcsán dr. Barna Zsolt az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.
A MOM Park egyedi erőssége az elhelyezkedése és az elérhető szolgáltatások komplexitása. Szűken vett környezete egyike Budapest legnagyobb vásárlóerővel rendelkező kerületeinek, emellett a forgalomra pozitív hatással van, hogy a környéken nagyszámú és magas kihasználtságú irodaház is található.
Az összesen mintegy 17.500 négyzetméternyi kiadható irodaterülettel és 30.000 négyzetméternyi kiadható üzlethelyiséggel rendelkező MOM Park bérlői mixe kiegyensúlyozott, jellemzően multinacionális, nemzetközileg ismert vállalatok, komoly hátterű cégek szerepelnek a bérlői listán. A bevásárlóközpont bérlői összetétele jól illeszkedik a környező lakosság magas szintű igényeihez. A népszerű nemzetközi márkák mellett egyre több exkluzív üzlet is megtalálható a kínálatában. A mostani tranzakció része a bevásárlóközponttal egyidőben és annak részeként épült „A” kategóriás irodaház is, amely a legalacsonyabb üresedési rátájú dél-budai területen helyezkedik el. A magas presztízsű lokációt a környéken zajló fejlesztések is visszaigazolják.
Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő szakembereinek várakozásai szerint az ingatlanpiac felívelő ciklusa még kitart, ezért az OTP Ingatlanbefektetési Alap továbbra is vételi oldalon marad. Keresi az Alap befektetési stratégiájának megfelelő, jó lokációval, kedvező bérlői mix-el és alacsony üresedéssel bíró kereskedelmi ingatlanokat Budapesten és vidéken egyaránt. Az OTP Ingatlanbefektetési Alap forgalmi adataiból jól látszik, hogy egyre több befektető szeretne részesedni ebből a lendületből: az Alap vagyona idén júliusban már meghaladta a 310 milliárd forintot.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.